Nemzetközi foci

Megszületett a megoldás les ügyben?

Magyar-svéd együttműködéssel elkészült a les előrejelző rendszer, amely segítheti a jövőben a játékvezetők munkáját.

Egyéves fejlesztőmunka eredményeként, 383,62 millió forint európai uniós támogatással elkészült az a magyar-svéd együttműködéssel kifejlesztett leselőrejelző rendszer, amely a későbbiekben segítheti a futballbírók döntéseit.

A Workforms Kft. közleménye szerint az új technológia “megbízhatóan képes mérni és előre jelezni a leshelyzeteket valós időben, ezzel elősegítve a játékvezetőket a helyes döntés meghozatalában”. A tesztelés várhatóan 2016 februárjában kezdődik egy nyugat-európai stadionban.

“Az Offside Call Technology elnevezésű technológia forradalmi változást kíván előidézni a futballban” – olvasható a közleményben, amelyből kiderül, hogy a rendszer a leshelyzetek 95 százalékát képes helyesen megítélni és az eredményeket továbbítani tudja a játékvezetőkhöz.

A fejlesztők reményei szerint két-három éven belül módosítják a sportág szabályait úgy, hogy az OCT rendszer segíteni tudja a játékvezetők munkáját.

Olvasói sztorik