1995. december 15-e, jóllehet, akkor ezt még kevesen fogták fel teljes fontosságában, alapvetően megváltoztatta az európai futballt, egyszersmind a sportról való gondolkodást. Az Európai Bíróság ugyanis ezen a napon adta ki a C-415/93 számú határozatát, amelyet Jean-Marc Bosman 1993. október elsején elindított ügyében hozott. A belga labdarúgó szerződése 1990-ben lejárt, klubja, az RFC Liege olyan nagy összeget a francia Dunkerque-től, amit az nem volt hajlandó megfizetni. Bosman kénytelen-kelletlen maradt a Liege-nél, amely viszont a tartalékok közé száműzte, és a fizetését is csökkentette.
Bosman viszont úgy érvelt, hogy az RFC-nek semmilyen joga nem volt ahhoz, hogy pénzt kérjen érte, sőt belga munkaadói megsértették az EU alapokmányának számító római szerződésnek a szabad munkaerő-áramlásról szóló 48. cikkelyét. Nagyon hosszas jogi procedúra után az Európai Bíróság neki adott igazat. Kimondták, hogy a lejárt szerződésű labdarúgók, mint szabad munkavállalók, maguk választhatják meg, hol folytatják pályafutásukat, így szabadon igazolhatóak. De ez csak az egyik legfontosabb vonatkozása volt a döntésnek. A másik, hogy az EU alapelveivel ellentétesnek ítélték az idegenlégiósok számának korlátozását a közösség országaiba tartozó csapatoknál. Az addigi három légiósról azonnal felugrott a gazdagabb kluboknál a külföldiek száma – és megkezdődött a nagy nevelőklubok, mindenekelőtt az akkor csúcson lévő, abban az évben BL-t nyert Ajax szétkapkodása.
A történet mára túlnőtte önmagát: az európai csúcsfoci milliárdos játékosok és milliárdos gazdasági társaságok üzleti tevékenysége. Így kellett lennie, hiszen a szabaddá vált játékosok innentől annyi pénzt kértek, amennyit nem szégyelltek, és meg is kapták. Ezáltal a kluboknak is növelni kellet költségvetésüket, elképesztő összegek kerültek be a közvetítési jogok és pénzdíjak révén a futballba – de ezt csak a gazdag klubok tudták igazán kihasználni, amelyek ezután is megveszik a jobb játékosokat. A szakadék az elit és a „maradék” között óriásira nőtt, a Bajnokok Ligájában, Michel Platini kicsiket támogató szervezési reformjával együtt is, szinte elképzelhetetlen, hogy ne a hagyományos topcsapatok meneteljenek a sorozat végéig, és a bajnokságokban is ugyanaz a 4-5 klub aratja le a sikereket és igazolja le a sztárokat.
Mi, magyarok persze messze nem csak emiatt szakadtunk le klubszinten (és a mostani siker ellenére válogatott szinten is) a világelittől, nem csak emiatt elképzelhetetlen ma már egy Videoton-féle kupamenetelés (amely tíz évvel a Bosman-szabály előtt, egy „másik univerzumban” történt). Sajnos a magyar futball rendszerváltás utáni gazdasági zuhanórepülése pontosan egybeesett az európai élfutball gazdasági robbanásával – így a hátrány behozhatatlanná vált – és akkor a szakmai összetevőkről most ne is beszéljünk.
A Bosman-szabály elhozta a játékosügynökök virágkorát, ma már egyes vélemények szerint legalább annyira ők irányítják a topfutballt, mint a klubok élén lévő gazdasági döntéshozók, oligarchák, elnökök. A válogatottak fajsúlya is csökken, a pénz a klubfutballban van, átláthatatlan „rabszolgakereskedelemnek” tűnik egy-egy átigazolási időszak rohanása – de mindez nem számít, hiszen az üzlet közben virágzik – és az Európától távoli földrészeken még annyi kiaknázásra váró üzleti lehetőség van a sportágban, hogy a „lufi” nem fog egyhamar leereszteni. És aki mindezt 1990-ben egy munkaügyi per keretein belül elindította, a győztes futballista – régen tönkrement és játékostársak szolidaritási akcióiból tartja fenn magát. Jean-Marc Bosman a futball történetének legtöbbet vesztett győztes forradalmára.
Hegedűs Henrik futballszakíró így foglalta össze a Bosman-törvény következményeit:
– Maga a döntés teljesen érthető és jogszerű volt: az európai törvényeket alkalmazták a futballra. Moralizálni már felesleges rajta. Szurkolói szempontból is jó, olyan csapatok jöttek létre, amelyek előtte soha nem lettek volna. Nyilván nem egyenlők a gazdasági feltételek, de előbb-utóbb úgyis megtörtént volna a változás, mert a három légiósra vonatkozó szabályból elege lett volna az embereknek. Hiszen ma is fanyalognak, ha a BL-ben olyan meccset kell nézni, amin nincsenek világsztárok a pályán… Az más kérdés, hogy vannak vesztesek, például az Ajax, amelyik ma már az Európa Ligából sem tud továbbjutni. Ugyanakkor azt se feledjük el, hogy a klubok is rengeteget keresnek azzal, hogy csillagászati összegekért adhatják el a tehetségeiket. Nyilván a szabály győztesei a játékosok, Bosman nem véletlenül emlegeti keserűen, hogy felszabadította őket, miközben ők nem törődnek vele… A játékosok a döntés pillanatában annyi pénzt kérhettek, amennyit nem szégyelltek. és annyit is kérnek, a mai napig.
