Nemzetközi foci

Elutasították a Real Madrid fellebbezését

Érvényben marad a fővárosi együttes kizárása a Király Kupából.

Kapcsolódó cikkek

A Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF) csütörtökön elutasította a Real Madrid fellebbezését, így érvényben marad a fővárosi együttes kizárása a Király Kupából.

A csapatot azért szankcionálták, mert múlt szerdán a Cadiz elleni mérkőzésen Gyenyisz Cserisev jogosulatlanul játszott.

A 24 éves orosz szélső azért nem léphetett volna pályára a királyi gárda által 3-1-re megnyert találkozón, mert az előző szezon elődöntőjében, amikor a Villarrealban szerepelt kölcsönjátékosként, begyűjtötte harmadik sárga lapját, az ezért járó büntetését azonban nem töltötte le.

Cserisev ennek ellenére játszott, sőt az első gólt ő szerezte. Bár a szünetben – amikor kiderült az adminisztrációs hiba – lecserélték, a Cadiz megóvta a találkozót.

A Real Madrid vezetőinek állítása szerint a klubnál senki nem volt tisztában az eltiltással, ám az RFEF szerint tudniuk kellett volna róla, így a kizárás mellett közel hatezer eurós (1,9 millió forintos) büntetést is kiszabott az együttesre.

A szövetség elutasítása miatt a madridiak fellebbezésükkel vélhetően a spanyol kormány sporttal kapcsolatos ügyekért felelős fegyelmi bizottságához fordulnak, amely péntekenként ülésezik.

A Real Madrid és a Cadiz párharcának visszavágóját jövő szerdán játszanák Madridban, de arra a találkozóra jelen állás szerint nem kerül sor.

Olvasói sztorik