Nemzetközi foci

Kizárhatják a Real Madridot a spanyol kupából

Gyenyisz Cserisev jogosulatlanul játszott a szerdai, Cadiz elleni mérkőzésen.

A 24 éves orosz szélső azért nem léphetett volna pályára a 3-1-re megnyert találkozón, mert az előző szezon elődöntőjében – amikor a Villarrealban szerepelt kölcsönjátékosként – begyűjtötte harmadik sárga lapját, az ezért járó büntetését azonban nem töltötte le. Cserisev ennek ellenére játszott, sőt, az első gólt ő szerezte.

„Ez egy bonyolult helyzet, a klubnál senki nem tudott az eltiltásról. A szövetség nem tájékoztatta erről a klubot, és a Villarrealtól sem kaptunk információt, Cserisev pedig nem tudott a büntetésről” – nyilatkozta Emilio Butragueno, a királyi gárda sportigazgatója.

A szélső a klub honlapjának szintén azt nyilatkozta, hogy nem tudott az eltiltásról, és Rafa Benítez vezetőedző is a Real ártatlanságát hangoztatta.

„Természetesen nem tudtunk semmiről. Amint tudomást szereztünk róla, azonnal lecseréltük őt” – mondta Benitez a klub honlapjának.

A Real Madrid és a Cadiz párharcának visszavágóját december 16-án játsszák Madridban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik