Nemzetközi foci

A listavezető Manchester Cityhez utazik a Liverpool

A magyar válogatott Bogdán Ádámot második számú kapusként foglalkoztató FC Liverpool és a listavezető Manchester City összecsapása lesz az angol labdarúgó-bajnokság hétvégi 13. fordulójának slágermérkőzése.

A két együttes a manchesteri Etihad Stadionban találkozik egymással szombaton este, s a Poolból a nyáron a Citybe szerződött angol válogatott Raheem Sterling először lép pályára az átigazolása óta korábbi klubja ellen. A 20 éves szélső szigetországi rekordot jelentő 49 millió fontért (76,4 millió euró) váltott csapatot, de a távozását megelőző időszakban kissé felbőszítette a liverpooli szurkolókat. Sterling viszonya a klubbal megromlott, miután engedély nélkül adott interjút a BBC-nek, ezután menedzsere, Aidy Ward közölte, a futballista még akkor sem maradna a Poolnál, ha csillagászati összeget kínálnának neki.

A Cityt és a Liverpoolt 12 forduló után kilenc hely és kilenc pont választja el egymástól a Premier League tabelláján: a manchesteri együttes az Arsenallal holtversenyben első, míg a Pool az október 8-án kinevezett új vezetőedző, Jürgen Klopp irányításával sem talált még teljesen magára, s csak tizedik. A Citybe sérülés után várhatóan visszatér Sergio Agüero, David Silva és Pablo Zabaleta is.

A sorozatban hat mérkőzésen veretlen Arsenal szombat délután a 13. West Bromwich Albion vendége lesz, míg a nagyszerű teljesítménnyel harmadik Leicester City a 17. Newcastle vendégeként növelheti négyre az egymás után megnyert találkozóinak számát.

A Leicester mögött egy ponttal lemaradva negyedik Manchester United a szombat kora délutáni nyitómeccsen a Watford otthonában lép pályára, s kérdéses, hogy Louis van Gaal vezetőedző pályára küldheti-e francia válogatott támadóját, Anthony Martialt, aki kedden, az angolokkal szembeni, 2-0-ra elveszített barátságos meccsen megsérült.

Erősödik a nyomás a címvédő Chelsea-n, és José Mourinho vezetőedzőn, a Kékek ugyanis még mindig csak a 16. pozíciót foglalják el a tabellán, miután 12 találkozójukból hetet, köztük a legutóbbi hármat elveszítették. Az előző kiírás bajnoka ezúttal a 15. Norwich Cityt fogadja.

Érdekesnek ígérkezik még a vasárnapi egyetlen meccs, a londoni városi riválisok összecsapása, amelyen a Tottenham látja vendégül a West Hamet. Előbbi csak egyetlen mérkőzést – az augusztusi első körben – veszített el a PL mostani kiírásában, míg utóbbi az előző kilenc találkozóján csupán egyszer kapott ki.

Az angol labdarúgó-bajnokág hétvégi fordulójának minden mérkőzése előtt elhangzik majd a francia himnusz a múlt pénteki, párizsi merényletekre emlékezve.

Olvasói sztorik