Nemzetközi foci

Guardiola 100 százalékos labdabirtoklást akar

A spanyol tréner kijelentette, az idei legjobb Bayern, mióta Münchenben van.

Kapcsolódó cikkek

Az Arsenal 5-1-es legyőzése után Pep Guardiola elégedetten nyilatkozott csapatáról, a Bayern Münchenről, de a spanyol szakembernek további céljai és vágyai is vannak a jó eredmények mellett.

– Ha meglehet az esélye, hogy 100 százalékban nálunk legyen a labda, akkor arra kell törekedni – mondta Guardiola.

A Barcelonával is sikert sikerre halmozó tréner határozott igennel felelt, amikor azt kérdezték, hogy szerinte ez a legjobb Bayern, amióta ő a vezetőedző Münchenben. Kifejtette, hogy az előző két bajnoki cím még inkább elődje, a triplázással elköszönő Jupp Heynckes munkáját dicséri, a mostani igazolások, és a mostani lendület viszont már neki tulajdonítható – írja cikkében az index.hu

Coman, Vidal – mindketten a Juventust hagyták el – és Douglas Costa (az ukrán Sahtarból jött) érkezése és beépítése jól sikerült, és úgy véli, minden játékos tisztában van azzal, hogy jól kell játszania, különben kénytelen átadnia a helyét a konkurensnek, aki legalább annyira kimagasló tudású a posztján.

– Az emberek mindig gyors sikereket szeretnének látni, hogy tíz emberrel megszálljuk a tizenhatost, és folyamatos nyomás alatt tartjuk az ellenfelet. Nekem is ez a célom, de mostanra ismertük meg annyira egymást, hogy még jobban tegyük a dolgunkat. Idén még jobban tudjuk mit szeretnénk, és mit akarunk, ez az év a legjobb – mondta Pep Guardiola.

Olvasói sztorik