Nemzetközi foci

Benítezt nem érdekli a füttykoncert

Rangadó
Rangadó

2015. 11. 05. 11:33

A szurkolók füttykoncertje ellenére elégedetten nyilatkozott a kedd esti Bajnokok Ligája-mérkőzés után Rafael Benitez, a továbbjutását bebiztosító Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője. A spanyol bajnoki listavezető – a két perccel korábban becserélt – Nacho Fernandez 35. percben szerzett góljával győzött 1-0-ra hazai pályán a Paris Saint-Germain ellen, ezzel négy fordulót követően továbbra is az A csoport élén áll, és már matematikailag is biztos, hogy ott lesz a 16 között.

– Erős csapat ellen játszottunk, ezért különösen boldog vagyok, hogy biztosítottuk a továbbjutást. Nyertünk, képesek voltunk küzdeni, és továbbra is kapott gól nélkül vezetjük a csoportot. Ez mind jó ok arra, hogy elégedettek legyünk – értékelt a szezonban még mindig veretlen Real vezetőedzője.

Az eredményes szereplés és a kedd esti siker ellenére a szurkolók egy része többet vár a 2014-es BL-győztestől. Ezt bizonyítja, hogy a PSG elleni találkozón szórványos füttykoncert hangzott fel a hazai drukkerek soraiból.

– Az első félidőben nem tudtunk hatékonyan labdát szerezni, ami részben annak tudható be, hogy remek csapat volt az ellenfelünk. A második felvonásban már többet volt nálunk a labda, akkor már jobbak voltunk. El kell gondolkodnunk azon, mit nem csináltunk jól az első félidőben, illetve azon, hogy jó néhány dolog nem stimmelt a védekezésünkben – magyarázta Benitez. – Azt hiszem, fontos ismét megjegyezni, hogy már biztosítottuk a helyünket a következő körben, ráadásul mindezt úgy értük el, hogy sérülés miatt több játékosunk is hiányzik.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.