Nemzetközi foci bajnokok ligája

Ifi BL: Puskás-győzelem a Celtic ellen

A 90. percben dőlt el a skótok elleni párharc első mérkőzése.
UEFA Youth League, bajnoki ág, 2. forduló, 1. mérkőzés
Puskás Akadémia U19 – Celtic U19 (skót) 1-0 (0-0)
Felcsút, játékvezető: Direktorenko (litván)
Puskás FC: Tóth B. – Kertai, László N., Csonka, Lipcsei – Spandler (B. Tóth, 23.), Mészáros D. (De Oliveira, 75.) – Damásdi, Sallai (Szabó B., 92.), Óvári – Péter B. Edző: Komjáti András
Gólszerző: Damásdi (90.)
Kiállítva: Thomson (84.)

Az UEFA Youth League bajnoki ágának második körében a Puskás Akadémia U19-csapata a skót Celtic korosztályos együttesét fogadta.

A főtáblára jutásért vívott párharc első mérkőzésén a magyar csapat lendült inkább játékba: az első percben Péter Bence lövését kellett hárítania a vendégek kapusának. Szögletből, szabadrúgásból is helyzeteket teremtett magának Komjáti András csapata, de gólt nem sikerült szerezni az első 45 perc során.

A második félidőt is Péter Bence lövése nyitotta, de McCabe ismét védett. Egy óra elteltével már 5-0 volt a kaput eltaláló lövések aránya a hazaiak javára, azonban a gól még mindig hiányzott a játékukból.

Az utolsó fél órában aztán megrázta magát a Celtic, Tóth Balázs kapust néhány perc leforgása alatt háromszor is tesztelte, de állta a sarat a magyar védelem. A 84. percben emberelőnybe került a Puskás, miután Joseph Thomsonnak piros lapot mutatott fel a játékvezető. A fórt gólra váltotta a Puskás: a 90. percben Damásdi Alex nyerte meg a meccset a Puskásnak, mely így kifejezetten jó előjelekkel várja a november 25-i, idegenbeli visszavágót.

Olvasói sztorik