Nemzetközi foci

„Klopp bajnok lesz a Liverpoollal!”

A német szakember és csapata Mats Hummels és Robert Lewandowski szerint is odaérhet az élre az angol bajnokságban.

Kapcsolódó cikkek

Hummels és Lewandowski Klopp keze alatt lettek igazán ismert játékosok, nyilvánvalóan sokat köszönhetnek korábbi mesterüknek, aki a 2014-15-ös szezon végén hagyta el a Borussia Dortmundot és első tétmérkőzésére készül a Liverpool élén.

A két válogatott játékos nem is fukarkodott a szavakkal: szerintük Klopp bajnokot csinálhat a Liverpoolból – erre 1992, a Premier League alapítása óta nem volt példa.

– Meggyőződésem, hogy képes erre. A Dortmundnál megmutatta, hogy kisebb költségvetéssel és kevésbé ismert nevekkel is képes bajnoki címet szerezni. Ismerem, győztes típus. Hosszútávon nem csak annyi a célja, hogy ismét a BL-be vezesse a Liverpoolt, hanem hogy a bajnokságban is a Nagy Négyes kihívói legyenek. – mondta a német válogatott középhátvéd.

Lewandowski is támogatásáról biztosította az edzőt: – A pozitív gondolkodásmódjának köszönhetően a játékosok továbbfejlődhetnek és jobban tudnak majd koncentrálni a mérkőzéseken. Sok szerencsét kívánok neki. Hallottam, hogy az első sajtótájékoztatója milyen mókásra sikerült. Fantasztikus figura!

A Liverpool a Tottenhamhez látogat, a mérkőzés 13.45-kor kezdődik.

Olvasói sztorik