Nemzetközi foci

Négyszázmilliót ér a törököknek az Eb-szereplés

Amilyen szörnyű volt magyar szempontból Selcuk Inan gólja, olyan boldogságot szerzett a törököknek. A válogatott négyszázmillió forintnyi összeget kap a továbbjutásért.

Kapcsolódó cikkek

Nem hiába bíztak a sikerben a törökök. Ahogy azt keddi cikkünkben megírtuk, a szurkolók bíztak benne, hogy összejön a dupla bravúr, és Törökország mellett Kazahsztán is győzelemmel zárja az Európa-bajnoki selejtezőt. A történetet ismerjük, Konyában és Rigában is a török óhajok szerint alakultak az események, a két 1-0-ás diadal a mennyekbe – és persze Franciaországba – repítette Törökországot.

Amint azt a meccs helyszínén tartózkodó újságírótól, az évtizedek óta Magyarországon élő Mehmet Basarantól megtudtuk, Arda Turanékat busásan megfizeti a török szövetség, ugyanis 400 millió forintnyi összeg üti a markukat az Eb-tagságért. A sikerkapitány Fatih Terim egyébiránt még a mostaninál is erősebb válogatottat vizionál, ugyanis kijelentette, biztos benne, a mostani siker miatt rengeteg olyan török gyökerekkel rendelkező futballista választja majd az „anyaországot”, aki eddig inkább az új hazájára voksolt (gondoljunk csak a német Mesut Özilre).

https://www.youtube.com/watch?v=iVu38Bk2xV8

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik