Nemzetközi foci

Hazard: életem legrosszabb formájában vagyok

A Chelsea labdarúgócsapatát erősítő Eden Hazard nem talál magyarázatot arra, hogy mostanában miért teljesít gyengén, szerinte José Mourinho vezetőedző jogosan tette ki a kezdő tizenegyből, mert ahogy fogalmazott, élete legrosszabb formájában van.

A belga válogatott középpályást az előző idényben a játékosok és a szakírók is a Premier League legjobbjának választották, 14 góljával oroszlánrészt vállalt abban, hogy a londoni együttes 2010 után ismét bajnoki címet ünnepelhetett. A mostani szezonban Hazard eddig 11 alkalommal szerepelt a csapatban, gólt még nem szerzett és gólpasszt is mindössze kétszer adott. A Chelsea címvédőként csak a 16. helyen áll a Premier League-ben.

– Pályafutásom során először élek át ilyen nehéz időszakot – mondta a 24 éves futballista. – Nem igazán találok magyarázatot a teljesítményemre. Csak annyit tudok, hogy kemény munkára lesz szükségem ahhoz, hogy visszakapaszkodjak. Aggódunk a Chelsea-nél csapatként és egyénileg is.

Hazard bevallotta, hogy bár stabil helye volt Mourinhónál, most már ő maga sem “érinthetetlen”, de megvédte a portugál trénert. Hozzátette: szerinte a bajnoki szünet után a hétvégén már jó teljesítményt fognak nyújtani.

– Csak a kispadon kaptam helyet a Porto elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen. Gondolom, az edzőnk üzenni akart azzal, hogy csak a cserék közé nevezett. Nem aggódom érte, Mourinho a világ legjobb edzője, amikor kezelni kell a nyomást – tette hozzá a futballista.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.