Nemzetközi foci

Szinte biztosan Klopp lesz a Liverpool edzője

Bosnyák sajtóhírek szerint a német tréner korábbi segítőjét is viszi magával a Vörösökhöz.

Vasárnap este teljesült a Liverpool szurkolóinak kívánsága, hiszen távozott a menedzseri posztról a drukkerek bizalmát elveszítő Brendan Rodgers. A brit lapok már a hivatalos búcsú előtt is összeboronálták a Vörös kispadját az éppen “szabadságát töltő” korábbi Dortmund-trénerrel, Jürgen Kloppal, aki állítólag szívesen dolgozna Angliában.

Az angol szurkolók korábban kampányba is kezdtek, hogy szeretett klubjukhoz csábítsák a német szakember. Angol és német lapok hétfőn már tényként közölték, hogy Klopp lesz a Pool menedzsere, de a bosnyák pravdabl.com további részleteket is közölt.

A bosnyákok szerint a német három évre ír alá, és nem egyedül érkezik, másodedzőnek viszi magával korábbi kollégáját, a Dortmundban is vele dolgozó Zeljko Buvacot. A hírek szerint Klopp bejelentése még a héten megtörténik Liverpoolban, és Angliában már nem is lehet fogadást kötni arra, hogy a német lesz az új vezetőedzője.

Olvasói sztorik