Nemzetközi foci

Három kivédett 11-es egy meccsen

Jean-Francois Gillet olyat tett, amit nagyon kevesek tudtak a futball történelmében. És végül még pontot is ért a varázslata.

A hét végén játszották Belgiumban az Anderlecht-KV Mechelen találkozót. A nagy európai szuperrangadók árnyékában nem sok figyelem övezte ezt a meccset, pedig olyasmit láthattunk, amilyenre alig volt még példa az európai futballban, első osztályú találkozón.

A vendégek kapusa, a tavaly Cataniában, előtte évekig Torinóban védő Jean Francois Gillet a rendes játékidőben egymás után három Anderlecht-büntetőt hárított! A belga kapus a 7. percben Praet, a 14-ben Okaka, az 89-ben pedig Tielemans 11-esét fogta ki.

A 94. percig úgy tűnt, ez az extraklasszis teljesítmény sem lesz elég a pontszerzéshez, mert Okaka közben akcióból betalált, ekkor azonban az Anderlecht lőtt egy öngólt, így 1-1 lett a vége, Gillet pedig hőssé vált.

Ha valakinek mégis támadtak esetleg kétségei a dolgok ilyen alakulása folytán, legfeljebb abból fakadhat, hogy a 11-es ölő kapus tavaly tért vissza egy éves eltiltás után, melyet a Serie A-ban kapott az egyik bundabotrányban betöltött szerepe miatt… Azóta viszont nem merült fel a neve – persze manapság az ilyen kimenetelű találkozókat előbb-utóbb kivizsgálják.

Olvasói sztorik