Nemzetközi foci

Mourinho kijelentette, ki a Chelsea legjobbja: ő maga

Kapcsolódó cikkek

Romokban hever a Chelsea, amely a Crystal Palace után szombat este a Southamptontól is vereséget szenvedett hazai pályán, s a nyolc meccsen szerzett nyolc ponttal a Premier League 16. helyén áll. Egy hét leforgása alatt három összecsapást vívtak a londoniak, az eredmény lesújtó: egyetlen pont a Newcastle ellen, majd 2-1-es vereség a portói Bajnokok Ligája-meccsen, aztán a Southampton elleni 3-1-es pofon. A kékeket irányító José Mourinho persze meghazudtolta volna magát, ha másként nyilatkozik. Nem tette…

– Ha kirúgnak, a klub történelmének valaha volt legjobb menedzserét rúgják ki – mondta a portugál, aki nem állt meg ezen a ponton, a meccs utáni sajtóértekezleten tovább folytatta az önfényezést. – Mindenki tudja, hogy fejlett az önbecsülésem, nagy az egóm. Úgy tekintek magamra, mint a legjobbra, aki a legrosszabb periódusát éli. Nagyon rosszul kezdtünk, így a bajnoki címünket nehéz lesz megvédeni, ugyanakkor biztosra veszem, hogy az első négy közt zárunk. Márpedig, ha egy ilyen pocsék rajt után felkapaszkodsz a tabella elejére, akkor az az idény rendben van…
https://www.youtube.com/watch?v=AY1pLUGHdTk

A 2-2-4-es mutatóval álló Chelsea-t irányító José Mourinho ezúttal is előhúzta kedvenc mantráját, hogy a játékvezetők rengeteget hibáznak a kárukra, tudniillik – a mester szerint – meg vannak félemlítve, és ezért fújnak a csapata ellen. Arról persze már kevesebb szót ejtett, hogy az előző évad bajnokának védelme kész átjáróház, nyolc bajnoki találkozón 17-szer vették be a kapuját…

Olvasói sztorik