Nemzetközi foci

Hosszú idő után élen az Inter

A milánói kék-feketéknél manapság ritkaságszámba megy, ha vezetik a tabellát. 1838 nap után most ez a helyzet.

Kapcsolódó cikkek

2006-ban a Calciopoli kirobbanását követően a Juventus kizárásával megnyílt az út az Internek arra, hogy hosszabb ideig egyeduralkodóvá váljanak Olaszországban. A 2000-es évek első, zöld asztal mellett megnyert bajnoki címe nem kevesebb mint 17 év böjtje után találta meg az Internazionalet, amely – ha már – így megkapta a bajnoki címet – hosszú ideig nem is engedett teret másnak.

A 2005-2006-os szezont követően ugyanis egészen 2010-ig – öt bajnokságon át – nem tudott más győzni Olaszországban. A sikerkorszakot ráadásul egy fantasztikus évvel koronázták meg, amikor a bajnoki cím mellett az Olasz Kupát és a Bajnokok Ligáját is megnyerték.

Ez azonban már öt éve volt. 2010-11-ben még a városi rivális Milan jutott szóhoz, később azonban talpra állt a Juventus és visszavette az irányítást a liga fölött, az elmúlt négy évben nem sok kérdést hagyva nyitva.

Ezt tetézte az Inter szempontjából az is, hogy a BL-sikert követően iszonyatosan szétesett a csapat: a rá következő évben ugyan még meglett a második hely és a kupagyőzelem, de azóta egy 5. hely volt a legjobb, amit el tudtak érni. Most azonban mintha körvonalazódna valami: még ha csak négy fordulót követően is, de egyelőre ismét a kék-feketék vannak az élen.

A rajtnál beragadó Juventus és az egyelőre meglepően messze, 4, illetve 6 pontra tanyázó Milan és Roma gyengélkedése miatt megnyílt az út az Inter előtt, akik mind a négy eddigi meccsüket megnyerték. Az Atalanta, a Carpi, a Milan és a Chievo is egy góllal maradt alul, a gólkülönbségük 5-1-es.

Az, hogy az Inter az élen álljon akár csak egy fordulót követően is, igen régen fordult elő. 2010. szeptember 25. és 2015. szeptember 13. (az előző forduló után már vezettek) között nem kevesebb, mint 1838 telt el úgy, hogy ez alatt csak egyetlen hétig álltak a Serie A első helyén: 2012. augusztus 26-ától kezdődően, amikor egy erős rajttal 3-0 arányban legyőzték az év végén simán kieső Pescarát. A szezon végén kilencedikek lettek.

Olvasói sztorik