Nemzetközi foci

EL: nehéz meccsel kezd a tavaszi döntős

A nemzetközi porondon folytathatja remeklését a Dortmund, a vergődő Napoli az első sikerére készül.

Kapcsolódó cikkek

A Bajnokok Ligája után a kontinens második számú kupasorozata, az Európa Liga is elrajtol csütörtökön, nem kevesebb, mint 24 mérkőzéssel. Alábbi előzetesünkben a legérdekesebbnek ígérkező találkozókról írunk.

A Lazio ellen a tavaszi döntős

A G-csoport, és talán a játéknap legpikánsabb összecsapásán a tavaszi döntőt elveszítő Dnyipro az olasz bajnoki bronzérmes Laziót látja vendégül. Az ukránok nem kezdték rosszul a bajnokságot hazájukban, hét meccs után 14 ponttal állnak, odahaza csak a listavezető Dinamo Kijevtől kaptak ki. Az olasz együttes az előző szezonban nagyszerűen teljesített, és látványos focit bemutatva kaparintotta meg a Serie A harmadik helyét. A rómaiak idén eddig három meccsből kétszer nyertek, az viszont nem jó előjel számukra, hogy idegenben a felkészülés során, a Bajnokok Ligája-selejtezőben, és a bajnokságban sem nyertek még.

Akár a BL-ben is csatázhatnának

Az A-csoportban olyan mérkőzést rendeznek, amely az elmúlt években a BL-ben is sorra kerülhetett volna. Az Ajax és a Celtic is rendre a legrangosabb kupában szokott indulni, de ezúttal az Európa Ligában kell megmutatniuk magukat. A hazai pályán szereplő hollandokat a Rapid Wien ejtette ki a BL-selejtezőben, de a bajnokságban nagyszerűen szerepelnek. 13 pontjukkal vezetik a bajnokságot, a gólkülönbségük 14-2. A skótok mostanában nem annyira meggyőzőek, mint korábban, utóbbi öt meccsükön kétszer is pontot vesztettek, legutóbb idegenben, az Aberdeen ellen.

Az egyik legnagyobb favorit akár gálázhat is

A tavalyi vergődése után az idei szezont kiválóan kezdte a Borussia Dortmund, amely négy győzelemmel, 14-3-as gólkülönbséggel rajtolt a Bundesligában, és talán nem nagy bátorság kijelenteni, hogy idei Európa Liga egyik favoritja. Az orosz FK Krasznodar a jó idénye után eddig visszafogottabb teljesítménnyel rukkol elő hazai környezetben. A németek részéről akár egy gálázás is benne van a pakliban.

Belga csapat ellen a nyeretlen Nápoly

Az elmúlt években rendszeresen a Bajnokok Ligájában vitézkedett a Napoli együttese, amely a tavalyi ötödik hely után borzasztóan rajtolt a Serie A-ban. Három mérkőzésükből még egyet sem nyertek meg, és bizonyára a belga ezüstérmes ellen sem lesz könnyű dolguk. Az FC Bruges tavaly az EL-ben az egyenes kieséses szakaszig, a belga bajnokságban ezüstéremig jutott. A BL-csoportkörös álmaikat nyáron a Manchester United rombolta le.

Nincs jó passzban a Pool

A B-csoportban a Liverpool a francia Girondins Bordeaux otthonába látogat. Nincs jó passzban Brendan Rodgers együttese, ugyanis a nyári bevásárlások ellenére nem akar működni a gépezet. A hétvégén elveszítették a Manchester United elleni rangadót, nem sokkal korábban pedig simán kikaptak otthon a West Ham Uniedtől. Az esélyük most megvan a javításra, hiszen a francia együttes sincs túl nagy formában. Az élvonalban három döntetlen és egy vereség mellett csak egyszer tudott nyerni; bár azt hazai pályán tette, de a Pool és a Nantes nem azonos kategória…

Paulo Sousa a középpontban

Az I-csoportban a Fiorentina az FC Baselt látja vendégül. A találkozó pikantériája, hogy idén nyáron lett a lilák vezetőedzője a svájcikkal tavaly a BL-ben is vitézkedő, korábban a Videotont is irányító Paulo Sousa. A portugál szakember az előző idényben magabiztosan nyerte meg a bajnokságot a bázeliekkel, idén az olasz ligában két győzelem és egy vereség eddig a mérlege, de az egyik siker odahaza az AC Milan ellen szünetett…

Európa Liga, csoportkör, 1. forduló

A-csoport:

19 óra: Fenerbahce (török) – Molde (norvég)

19 óra: Ajax Amsterdam (holland) – Celtic Glasgow (skót)

B-csoport:

19 óra: Girondins Bordeaux (francia) – FC Liverpool (angol)

19 óra: FC Sion (svájci) – Rubin Kazany (orosz)

C-csoport:

19 óra: Kabala (azeri) – PAOK (görög)

19 óra: Borussia Dortmund (német) – FC Krasznodar (orosz)

D-csoport:

19 óra: Midtjylland (dán) – Legia Warszawa (lengyel)

19 óra: Napoli (olasz) – FC Bruges (belga)

E-csoport:

19 óra: Rapid Wien (osztrák) – Villarreal (spanyol)

19 óra: Viktoria Plzen (cseh) – Dinamo Minszk (fehérorosz)

F-csoport:

19 óra: Slovan Liberec (cseh) – Braga (portugál)

19 óra: Groningen (holland) – Olympique Marseille (francia)

G-csoport:

21 óra: Dnyipro (ukrán) – Lazio (olasz)

21 óra: Saint-Etienne (francia) – Rosenborg (norvég)

H-csoport:

21 óra: Sporting CP (portugál) – Lokomotiv Moszkva (orosz)

21 óra: Skënderbeu (albán) – Besiktas (török)

I-csoport:

21 óra: Fiorentina (olasz) – FC Basel (svájci)

21 óra: Lech Poznan (lengyel) – Belenenses (portugál)

J-csoport:

21 óra: RSC Anderlecht (belga) – AS Monaco FC (francia)

21 óra: Tottenham Hotspur (angol) – Karabag (azeri)

K-csoport:

21 óra: APOEL (ciprusi) – FC Schalke 04 (német)

21 óra: Aszterasz Tripolisz (görög) – Sparta Praha (cseh)

L-csoport:

21 óra: Partizan Beograd (szerb) – AZ Alkmaar (holland)

21 óra: Athletic Bilbao (spanyol) – FC Augsburg (német)

Olvasói sztorik