Nemzetközi foci bajnokok ligája

Fradi-játékosok a Bajnokok Ligájában

Gera Zoltán, Hajnal Tamás, Juhász Roland és Szabics Imre személyében erős szakkommentátori csapattal vég neki a BL csoportkörének az M4 Sport csatorna.

Kapcsolódó cikkek

A mostani BL-szezonban az MTVA rendelkezik a keddi és a szerdai játéknapok első választási jogával, így garantáltan az M4-en és a telesport.hu-n láthatóak majd az első számú európai kupasorozat legnagyobb rangadói. A futballrajongók ráadásul az élőben sugárzott mérkőzések után kedden és szerdán is megnézhetnek egy-egy meccset felvételről, a keddi és szerdai játéknap után pedig az M4-en jelentkezik majd az összefoglaló.

A csoportkör első hetén kedden a Manchester City – Juventus, szerdán pedig az AS Roma – FC Barcelona találkozót adja élőben az M4 és a telesport.hu.

Az M4 Sport7fő című műsorában elhangzott, a jelenlegi szakkommentátori csapat kiegészül Gera Zoltánnal, Hajnal Tamással, Juhász Rolanddal és Szabics Imrével. A keddi mérkőzésen Gera és Szabics, míg a szerdai találkozón Hajnal és Juhász vesz részt a közvetítésben.

Gera elmondta, hogy jó meccseket és továbbra is spanyol dominanciát vár a sorozattól, de reméli, hogy angol csapat is odaér majd a döntő közelébe. A keddi meccsen egyértelműen manchesteri győzelmet vár. Juhász Roland Barcelona-drukkerként a szerdai meccset várja jobban, és természetesen bízik a címvédésben.

A csoportkör keddi programja

A-csoport:

Paris Saint-Germain (francia) – Malmö FC (svéd)

Real Madrid (spanyol) – Sahtar Donyeck (ukrán)

B-csoport:

PSV Eindhoven (holland) – Manchester United (angol)

VfL Wolfsburg (német) – CSZKA Moszkva (orosz)

C-csoport:

Benfica (portugál) – FC Asztana (kazah)

Galatasaray (török) – Atlético Madrid (spanyol)

D-csoport:

Manchester City (angol) – Juventus (olasz)

Sevilla (spanyol) – Borussia Mönchengladbach (német)

A kezdési időpont egységesen 20:45.

Olvasói sztorik