Nemzetközi foci

Brutális licitbe kezdett Martialért a Manchester United

Hatalmasat kaszált a Monaco a 19 éves támadóval; a licit végén már ők sem tudtak nemet mondani.

Kapcsolódó cikkek

Mint arról honlapunk is beszámolt, a legnagyobb francia tehetségnek kikiáltott Anthony Martial hétfőn Manchesterbe utazott, hogy átessen az orvosi vizsgálatokon, kedden pedig aláírta négyéves szerződését a Unitednél. Az átigazolási hírek akkor mintegy 36 millió fontról szóltak, ám mint kiderült, ennél sokkal nagyobb pénzt akaszthat le a francia klub angol riválisáról.

A Goal.com cikkébőlkiderül, a különböző bónuszokkal együtt akár 57 millió font fölé is rúghat az átigazolási díj – a többi között például további hétmillió fontot kell átutalnia a Manchesternek, ha a játékos a négy év alatt legalább 25 gólt szerez.

Vadim Vasilyev, a Monaco elnöke a The Sun lapnak elmondta, nem volt tervbe véve, hogy eladják a játékost, de a United olyan licitbe kezdett, amire a végén már a francia csatár miatt sem mondhattak nemet.

– Kezdetben Martial nem volt eladó, nem terveztük az értékesítését – mondta a lapnak. – Múlt hét óta a United több ajánlatát is visszautasítottuk. Huszonegy, huszonnyolc, harminchatmillió fontot is ajánlott, sőt már az ötvenmillió fontot is átlépte. Vasárnap a játékos olyan ajánlatot kapott, amit nem akart visszautasítani, így kérte, hogy találjunk valami megoldást. Hétfőn reggel aztán a United olyan ajánlatot tett a Monacónak, amire mi sem mondhattunk nemet. Abszolút egyedi ajánlatról van szó, Suárez vagy éppen Neymar árát adta meg az angol klub – a világ legjobb játékosaiét.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik