Nemzetközi foci

Magyar-román: korábban lesz kapunyitás

Kapcsolódó cikkek

A szokásosnál korábban, már 17:45-kor kinyitják a Groupama Aréna kapuit a jövő pénteken sorra kerülő Magyarország-Románia labdarúgó Európa-bajnoki selejtező előtt, amelyen telt ház várja majd a csapatokat.

Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője az MTI-nek csütörtökön elmondta, arra kérik a szurkolókat, hogy időben érkezzenek a stadionhoz. A drukkereknek számolniuk kell az alapos és mindenre kiterjedő ellenőrzéssel, a meccsjegy.mlsz.hu/pályarendszabályok oldalon tájékozódhatnak arról, mit vihetnek be a nézőtérre.

A parkolási problémák elkerülése érdekében az MLSZ azt javasolja a szurkolóknak, hogy aki teheti, a tömegközlekedést vegye igénybe.

A találkozóra már augusztus 4-én elkelt minden jegy. A belépők névre szólnak, így a nézőknek rendelkezniük kell személyi azonosító okmánnyal. A jegyekkel kapcsolatos kérdésekben a Ticket Express ügyfélszolgálatánál érdeklődhetnek.

Sipos Jenő jelezte, a vendég románok 1100 belépőt kaptak, s információik szerint ezek szintén elkeltek. Ennek megfelelően 22 ezer néző előtt kerülhet sor a mérkőzésre, amely 20.45 órakor kezdődik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.