Nemzetközi foci

Nikolics csodát vár a Videotontól

Tudott az angol Reading megkereséséről, de elutasította az ajánlatot, mert jól érzi magát Varsóban.

Kapcsolódó cikkek

A Lech Poznań és a Videoton Európa Liga-selejtezőjének első meccse előtt elhangzott, hogy a székesfehérváriak korábbi gólkirálya, a varsói Legia csatára, Nikolics Nemanja szerint nem kétséges, ki lesz a párharc győztese; szerinte a lengyel bajnoki címvédő könnyedén bejut a csoportkörbe. Az első találkozó végeredménye őt igazolta, hiszen a magyar együttes idegenben 3-0-s vereséget szenvedett. Csütörtök következik a hazai visszavágó, de a magyar válogatott csatár némi meglepetésre most egész más hangnemben beszélt az esélyekről és a várakozásairól a polsatsport.pl oldalon.

Az első kérdés a saját Európa Liga-visszavágójukra vonatkozott, hiszen a varsói Legia az első meccset 1-0-ra megnyerte az ukrán Zorja Luhanszk ellen. Nikolics elmondta, hogy ennek ellenére nem szabad elbízniuk magukat.

– Az, hogy idegenben sikerült nyernünk, nem azt jelenti, hogy nem kell küzdenünk a visszavágón. A Zorja jó csapat, jó játékosokkal, ezért nem szabad lebecsülnünk őket, még akkor sem, ha mi játszunk hazai környezetben. Fontos, hogy végig mi irányítsuk a mérkőzést, és egyetlen percre se veszítsük el a megszerzett előnyt. Nagy esély kapujában vagyunk, de egy lépést már tettünk annak érdekében, hogy elérjük a célunkat. Remélem, hogy telt ház lesz, és a meccs után a szurkolókkal fogunk majd ünnepelni – kezdte Nikolics Nemanja.

Úgy tudni, hogy a támadó komoly ajánlatokat kapott Angliából, de megnyugtatott mindenkit, hogy marad.

– Biztos, hogy maradok a Legiánál. Azért jöttem ide, hogy megnyerjük a bajnokságot, és játszhassak a nemzetközi kupaporondon. Szeretném elérni ezeket a célokat. Ha egy klub meg akar vásárolni, először a Legia vezetőivel kell tárgyalnia. Szeretnék minél több időt eltölteni Varsóban, mert jól érzem magam a csapatnál. A menedzserem valóban említette a Reading érdeklődését, de mondtam, hogy nem szándékozom váltani.

Arra a kérésre pedig, hogy kinek szurkol a Videoton és a Lech Poznan párharcában, egyértelmű választ adott.

– Természetesen a Videotonnak szurkolok, bár sajnos kevés az esély, hogy bejusson a csoportkörbe. A három-nullás eredmény nem túl biztató, de a futballban történtek már csodák. Szorítok a volt csapatomnak, hogy legyőzze a Lechet, és bejusson a csoportkörbe. A Videotonnál most kisebb zűrzavar van. Távozott az edző és a sportigazgató, akik sok hibát követtek el, de pontosan tudom, hogy több remek képességű labdarúgó alkotja a keretet. Sokat segítene kilábalni a gödörből, ha sikerülne továbbjutni a Poznan ellen. Talán vakmerőség kijelenteni, hogy bejuthatnak csoportkörbe? Pedig én úgy gondolom, ez fog történni! – zárta mondandóját a magyar válogatott támadó.

Olvasói sztorik