Nemzetközi foci

BL: győzelemmel kezdett a United

Kivétel nélkül hazai sikerekkel rajtolt a rájátszás.

Kapcsolódó cikkek

A kazah FK Astana és a ciprusi APOEL Nicosia első meccsével kezdetét vette a Bajnokok Ligája-selejtező negyedik fordulója, vagyis a rájátszás, amelyben a párharcok tétje már a csoportkörbe kerülés.

A magyar idő szerint 18 órakor kezdődő találkozót 1-0-ra a hazaiak nyerték. Magyar vonatkozás volt a Kassai Viktor vezette játékvezetői stábon kívül, hogy a kazahok csapatkapitánya az Újpest és a Kecskemét korábbi csatára, a 29 éves, közép-afrikai köztársaságbeli Kéthévoama Foxi. Ő végezte el a szögleteket, ő adta a gólpasszt, és jó csapatkapitányhoz méltóan igyekezett élen járni a konfliktuskezelésben is csapattársai és Kassai között. Volt néhány nagy helyzete is, főleg a második félidőben dönthette volna el a továbbjutást.

20 óra 45-től további négy párharcot rendeztek, kivétel nélkül szintén hazai sikerekkel. Az angol Manchester United hátrányból fordított a Club Brugge ellen (3-1), egy hajrágóllal győzte le 2-1-re a Sporting a CSZKA Moszkvát, míg a Videotont búcsúztató BATE Boriszov a Partizan, a Lazio pedig a Leverkusen ellen aratott 1-0-s sikert.

Bajnokok Ligája-selejtező, 4. forduló, 1. mérkőzések

FK Astana (kazah) – APOEL Nicosia (ciprusi) 1-0 (1-0)

Gólszerző: Dzsolcsijev (14.)

BATE Boriszov (fehérorosz) – Partizan (szerb) 1-0 (0-0)

Gólszerző: Gordejcsuk (75.)

Kiállítva: Jevtovics (45+1. Partizan)

Lazio (olasz) – Bayer Leverkusen (német) 1-0 (0-0)

Gólszerző: Keita (77.)

Manchester United (angol) – FC Bruges (belga) 3-1 (2-1)

Gólszerzők: Depay (13., 43.), Fellaini (94.), illetve Carrick (öngól 8.)

Kiállítva: Mechele (80. Bruges)

Sporting CP (portugál) – CSZKA Moszkva (orosz) 2-1 (1-1)

Gólszerzők: Gutierrez (12.), Slimani (82.), illetve Doumbia (40.)

Augusztus 19. szerda

20.45: FC Basel (svájci) – Maccabi Tel-Aviv (izraeli)

20.45: Celtic (skót) – Malmö FF (svéd)

20.45: Rapid Wien (osztrák) – Sahtar Donyeck (ukrán)

20.45: Skenderbeu (albán) – Dinamo Zagreb (horvát)

20.45: Valencia (spanyol) – Monaco (francia)

Olvasói sztorik