Nemzetközi foci

Lovrencsics játszana a Videoton ellen

A lengyel Lech Poznan légiósa várja az ultrahang és a röntgen eredményeit.

Kevesebb mint tizenkét perc jutott Lovrencsics Gergőnek a pénteki, Zaglebie Lubin elleni lengyel bajnoki meccsen, amelyet a címvédő Lech Poznan 2-1-re elveszített idegenben. A kezdőként pályára lépő honfitársunk válla megsérült, le kellett cserélni, és bár az első hírek arról szóltak, hogy két hetet ki kell hagynia, ennek ellenére továbbra is reménykedik, hogy ott lehet a pályán a csütörtöki, Videoton elleni Európa Liga-selejtezőn. A negyedik fordulóban már a csoportkörbe kerülés a tét.

A magyar válogatott szélső egy párharc során sérült meg, amikor Lukas Janoszka térde találkozott az ő vállával.

– Fejjel akartam megjátszani a labdát, de érkezett az ellenfél, szinte rám támadt, és amikor a földre estem, a karom a testem alá került. Akkor úgy éreztem, hogy eltört. Remélem, nem ez a helyzet, és még a szalagok sem sérültek – nyilatkozta klubja honlapjánLovrencsics, aki reméli, hogy képes lesz játszani csütörtökön a magyar bajnokcsapat ellen. – Meg kell várni az ultrahang és a röntgen eredményeit most még nem vagyok képes megjósolni, pontosan mi a diagnózis, de szeretnék játszani csütörtökön.

Maciej Skorza vezetőedző minden bizonnyal nagyon boldog lenne, ha Lovrencsics Gergő tényleg játszhatna a Videoton ellen, mert egyébként is sérüléshullám tizedeli csapata keretét. Erről vasárnapi cikkünkben, ide kattintvaolvashatnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.