Nemzetközi foci

Juhász örül a zárt kapus meccsnek

Szolnoki Roland szerint az első, idegenbeli mérkőzésen az lesz a Videoton célja, hogy ne kapjon gólt.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Videoton a lengyel bajnoki címvédő Lech Poznant kapta az Európa Liga-selejtező negyedik körében. Pikáns párharcnak ígérkezik, hiszen a kék-fehérek három magyar játékost is foglalkoztatnak: Lovrencsics Gergőt, Kádár Tamást és Holman Dávidot, akiket Juhász Roland jól ismer a válogatottból. A rutinos középhátvéd már játszott a Lech stadionjában, és a vidi.hu oldalon elmondta: örül, hogy zárt kapus lesz a meccs.

– Egyáltalán nem vár ránk könnyű párharc. Ugyanakkor két nagyon különleges mérkőzést fogunk játszani, hiszen lengyel ellenfelünk három honfitársunkat is foglalkoztatja. Azt tudni kell, hogy a rájátszásban már nincs könnyű ellenfél. Örülök, hogy az első mérkőzést idegenben játsszuk. Úgy tudni, a kinti mérkőzésünk zárt kapus lesz, mert a lengyelek büntetést kaptak az UEFA-tól. A válogatottal játszottam abban a stadionban telt ház előtt, és valami félelmetes ott a hangulat. Nem csak válogatott meccsen, hanem a bajnokikon és természetesen a nemzetközi kupamérkőzéseken is. Ugyanakkor nem szabad abba a hibába esnünk, hogy ha valóban szurkolók nélkül, üres stadionban kell játszanunk, akkor azt hihetjük, hogy könnyebb meccs vár ránk. Mindenesetre van majdnem két hetünk, ennyi idő alatt rendezni kell a sorainkat, és akkor kiharcolhatjuk a továbbjutást – fogalmazott Juhász Roland.

Szolnoki Roland elmondta: az első, idegenbeli mérkőzésen az lesz a céljuk, hogy ne kapjanak gólt.

– Biztosan nagyon nehéz mérkőzések várnak ránk a lengyel bajnok ellen, ugyanis a lengyel bajnokság véleményem szerint előrébb tart, mint a magyar. Ráadásul a Lech Poznan minden esztendőben a bajnoki címért harcol. Három magyar is van a keretükben, ez külön presztízst ad a párharcnak. A továbbjutást illetően fontos kérdés, hogy melyik együttes lesz összeszedettebb. Az első mérkőzésen szerintem az lesz a fő célunk, hogy ne kapjunk gólt idegenben, szerintem ott egy nulla-nullával is elégedettek lehetünk, hiszen hazai pályán képesek lehetünk legyőzni bárkit – nyilatkozta Szolnoki Roland.

Bernard Casoni vezetőedző előnyként értékeli, hogy csapata idegenben kezdi a párharcot.

– Részletesen még nem ismerem az ellenfelet, de természetesen hamarosan megnézem majd a Poznań idei mérkőzéseit, utána részletesen kielemezzük a lengyel csapatot. Előny lehet, hogy idegenben kezdünk, fontos lenne góllal, vagy gólokkal hazatérnünk Lengyelországból. Amennyiben tényleg zárt kapuk mögött fogad minket a Lech, azzal sem szabad foglalkoznunk, nekünk kizárólag saját játékunkra kell koncentrálnunk az odavágón is – nyilatkozta a sorsolás után Bernard Casoni a Videoton FC honlapján.

Olvasói sztorik