Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A legnagyobb brit fogadóirodáknál a címvédő Chelsea az esélyes az angol labdarúgó-bajnokság szombaton kezdődő 2015/16-os idényében a bajnoki címre, a második helyre a Manchester Cityt, a harmadikra pedig az Arsenalt várják. A londoni kékek végső győzelme 7/4 arányú, vagyis 1,75-szörös, a Manchester Cityé háromszoros, az Arsenalé pedig négyszeres pénzt fizetne.
A fogadóirodáknál annak ellenére is José Mourinho együttesének van a legnagyobb esélye, hogy a londoni klub alig igazolt új játékost a nyáron, és távozott a csapatból Petr Cech kapus, aki az Arsenalnál folytatja pályafutását. A cseh játékos az Arsenal egyetlen igazi nagy igazolása ezen a nyáron a brit sajtó szerint. A Manchester City ellenben 49 millió fontot költött Raheem Sterling és Fabian Delph megszerzésére.
Öt és félszeres pénzt nyerhetnek azok, akik arra tesznek, hogy a tavalyi negyedik helye után ezúttal a Manchester United végez az élen, a nagy csapatok közül a Liverpool győzelmére viszont kevesen számítanak, Bogdán Ádám csapatára 28-szoros szorzóval lehet fogadni.
Ami a bemutatkozó mérkőzéseket illeti, statisztikák szerint az első fordulók vitathatatlan győztese a Chelsea, amely a Premier League 1992 óta íródó történetében mindössze három összecsapást veszített el. Huszonháromból 15-ször nyert és ötször ért el döntetlent. Ezzel a Manchester Unitedet és az Arsenalt előzi meg. Míg előbbi 14 győzelemmel, négy döntetlennel és öt vereséggel áll, utóbbinak 13 győzelme, hat döntetlenje és négy veresége van az elmúlt 23 év első fordulóiból.
A számok arról tanúskodnak, hogy a Leicester és a Stoke City a leggyengébb az első fordulóban, a kilenc alkalomból, amikor az élvonalban játszottak, csak egyszer tudtak nyerni. Az Everton és a West Ham United ugyancsak rosszul szokta kezdeni a szezont. Utóbbi az egyetlen, amely tízszer is kikapott az első fordulóban (19 mérkőzésből). Az Everton 22 esetből csak hatszor győzött, és meglehetősen gyenge a Southampton statisztikája is, 16-ból csak két első fordulós mérkőzést nyert meg.
Ami az első fordulóban lőtt gólok számát illeti, e tekintetben is a Chelsea vezet, 23 mérkőzésen 48 gólt szerzett. A Manchester United 43-mal a második, az Arsenal 41-gyel a harmadik. A statisztikák szerint az első fordulóban a leggyengébb az Everton védelme (22 meccs, 35 kapott gól), de nincs oka büszkeségre a Southamptonnak (16 meccs, 22 kapott gól) és a Crystal Palace-nak sem (hat meccs, 14 gól).
A nyitó fordulók “gólkirálya” nyolc-nyolc góllal Frank Lampard és Alan Shearer. A második a listán Teddy Sheringham hét találattal, míg a ma is aktív, és továbbra is a Premier League-ben játszó Wayne Rooney a bajnoki első fordulókban jegyzett találatokat tekintve hat gólnál tart.
A kapusok közül Petr Cech a legjobb: hétszer is kapott gól nélkül zárta az első fordulót.