Nemzetközi foci

Győzelemmel kezdett az MTK

Az osztrák edzőtábor első felkészülési meccsén a román Botosanit verte László Csaba együttese.
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
MTK – FC Botosani (román) 1-0 (1-0)
MTK 1. félidő: Hegedüs – Bese, Thiam, Vukmir, Vadnai – Vass Á., Szatmári L., Kanta J. – Gera D., Torghelle, Varga Sz. 2. félidő: Abu – Nagy T., Asztalos, Tóth F., Deutsch – Talabér, Hajdú, Sági – Cseke, Horváth P., Schrammel. Edző: László Csaba
Gólszerző: Thiam (30.)

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését az Európa Liga-rajtra készülő MTK. Az Ausztriában edzőtáborozó bajnoki bronzérmes a román FC Botosani ellen lépett pályára szerda délután.

A tizedik percben megszerezhette volna a vezetést a magyar együttes, de Gera Dániel passzát Varga Szabolcs nem tudta a kapuba lőni. Tíz perccel később Gera gyanús körülmények között tűnt el a tizenhatoson belül, de a büntető elmaradt. Fél óra elteltével érett góllá az MTK játéka: Kanta József szögletét Thiam bólintotta a kapuba (1-0). A hajrában még Vadnai és Torghelle előtt is adódott lehetőség, illetve Hegedüs védett a másik oldalon, így magyar vezetéssel zárult a játékrész.

A klubhonlap beszámolója szerint a második félidő már jóval kevesebb helyzetet hozott, nem igazán forogtak veszélyben a kapuk. Az MTK második sora is hibátlanul őrizte a kapuját, így maradt az 1-0-s eredmény.

Olvasói sztorik