Nemzetközi foci bajnokok ligája

Barca, Serena, gombfoci

A keddi Sport1-es Barcelona-nap megkoronázásaképp 19:30-tól áttekintik a Barcelona 2014–2015-ös Bajnokok Ligája-idényét.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Na de hogy jön ide Serena Williams és a gombfoci?!

Ha esetleg még nem derült volna ki, egy BL-extrában percek alatt el lehet jutni Serena Williamstől egy gombfoci BEK-döntőig úgy, hogy a két esemény között a Barcelona jelenti az összekötő kapcsot. Pillanat, megmagyarázzuk!

A Sport1-en kedden 19:30-kor adásba kerülő BL-extra második részében Hegyi Iván hozta fel ezt a párhuzamot, a csatorna szakértője szerint „…a Barcelonával ma olyan érzés futballozni, mintha Serena Williamsszel teniszezne az ember.” Azaz vannak olyan pillanatok, amikor a rivális már nyeregben érzi magát, de jön még egy olyan kontra, amire már senki sem lehet felkészülve. Körülbelül ennyire nem volt felkészülve Vincze Ottó sem arra, hogy 1994-ben az általa baráti körben megnyert gombfoci-BEK után az „igazi” Barca, a Cruyff-féle Dream Team elveszítse a Milan elleni döntőt. Majd jött Szavicsevics és a többi piros-fekete zseni, a 4–0-s Milan-siker pedig bevonult a történelembe.

Most azért másképp lesz, ha hihetünk a Barca B egykori futballistájának. „Napjainkban három olyan csapat van, amely külön kategóriát képez. Elsősorban a Barcelona, majd ha nagyon jó, akkor a Bayern München és a Real Madrid – így Vincze Ottó. – Messi és Neymar zseni, hozzájuk felnőtt Suárez. Ő nem zseninek született, de azzá vált.”

Lázár Bence, a keddi BL-extra harmadik szakértője szerint „…a Barcelona történetében ez a három támadó olyan egységet alkot, ami feledhetetlen lesz.” Ebből aztán kis vita is kilakault, mondván, a már 120 gólnál járó triónak helye van-e minden idők legjobb Barcelonájában. Hegyi Iván ezt egy történelmi áttekintéssel azért cáfolta: „Az biztos, hogy nincs olyan csapat, amelybe Messi ne férne bele. De olyan sincs, amelyben Ronaldónak és Maradonának ne lenne helye.”

Abban viszont mindenki egyetértett, ez napjaink legjobb triója. Mert lehet, hogy Ibrahimovic nagyobb zseni, mint Suárez, de Messivel, valamint Neymarral egy harmadik dél-amerikai könnyebben megtalálja az összhangot. Így pedig Luis Enrique vezetőedző is irigylésre méltóan könnyű helyzetben van. De hogy a triplázásras törő Luis Enrique máris jobb edző lenne az első barcelonai évében szintén triplázó Guardiolánál? A válasz egybehangzó volt. 19:30-tól meg is nézhetik-hallhatják!
A Sport1-en 19:30-tól láthatják a BL-extra második részét.

Szerdán már az olasz bajnok és kupagyőztes lesz a téma, délelőtt 10 órától a Juventus 1996-os, 1997-es és 1998-as BL-döntői kerülnek adásba, sorrendben az Ajax, a Dortmund és a Real Madrid lesz az ellenfél, 17.45-től pedig egy óra a 2014-15-ös Juventusról fog szólni.
Juventus – Ajax (1996-os BL-döntő): 06.03., szerda 10.00, Sport1

Dortmund – Juventus (1997-es BL-döntő): 06.03., szerda 12.30, Sport1

Real Madrid – Juventus (1998-as BL-döntő): 06.03., szerda 14.30, Sport1

A Juventus szezonja: 06.03., szerda 17.45, Sport1

Olvasói sztorik