Nemzetközi foci

Hivatalos! Xavi Katarba igazol

A játékos bejelentette, hogy fájó szívvel, de távozik szezon végén Barcelonából.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

– Szeretném bejelenteni, hogy szezon végén elhagyom a Barcelonát. A döntést nagyon nehezen hoztam meg, de végleges. Az al-Szaddban folytatom pályafutásomat, kettő plusz egy évre írtam alá. A katari csapatnál edzőként és sportigazgatóként is sokat tanulhatok – mondta a spanyol középpályás csütörtöki rendkívüli sajtótájékoztatóján.

Xavi azt elárulta: a katalánoktól a közelmúltban 2018-ig szóló szerződés-tervezetet kapott, de ekkor már meghozta döntését a távozásról.

A világbajnok hangsúlyozta: mivel 17 éves kora óta játszott a katalánoknál, nagyon nehéz lesz számára más csapat mezét viselni. A középpályás ennek ellenére izgatottan várja a katari kihívást, ahol minél több tapasztalatot szeretne szerezni, hogy idővel visszatérhessen Barcelonába – akár edzőként, akár sportigazgatóként.

A játékos sajtóhírek szerint idényenként 10 millió eurót (hárommilliárd forint) keres majd új klubjában.

A világ- és kétszeres Európa-bajnok Xavi háromszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját a katalán együttessel, a spanyol bajnokságban pedig – az idei sikert is beleszámítva – nyolc alkalommal végzett az élen. Még két trófea elhódítására van lehetősége a Barcelonával, amely május 30-án az Athletic Bilbaóval találkozik a Spanyol Kupa fináléjában, míg június 6-án a Juventus ellen lép pályára a BL-döntőben.

133 mérkőzésen szerepelt a spanyol válogatottban a katalán középpályás , és kereken 100 alkalommal hagyta el győztesen a gyepet, négy vb-n és három Eb-n vett részt.

Olvasói sztorik