Nemzetközi foci

Bunda: Conte is gyanúsított

A szövetségi kapitány is gyanúsított az olasz bundabotrányban.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Antonio Conte szövetségi kapitány is szerepel a gyanúsítottak között az olasz bundabotrányban, amelyben a cremonai államügyészség a nyomozás zárultával 130 érintettet nevezett meg.

A szakvezetőn kívül gyanúsított még több ismert futballista, így a korábbi válogatott Stefano Mauri, Giuseppe Signori és Cristiano Doni is. Az ügyben őket korábban – csakúgy, mint a szövetségi kapitányt – eltiltással büntették.

Conte a gyanú szerint 2011 májusában, még a Siena trénereként tudott a Novara és az Albinoleffe elleni, két másodosztályú mérkőzés eredményének a befolyásolásáról, mégsem jelentette a visszaéléseket, ezzel pedig szabályszegést követett el. Emiatt az olasz szövetség 2012 augusztusában tíz hónapra eltiltotta az akkor a Juventus vezetőedzőjeként dolgozó szakembert, de a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) négy hónapra csökkentette a büntetését.

Conte, aki mindvégig tagadta, hogy bármi szabályelleneset tett volna, nyár óta irányítja az olasz válogatottat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik