Nemzetközi foci

A BL miatt kellett elkérni a suliból

A mindössze 17 éves Breel Embolonak sűrű a programja. Este még a BL-ben játszik, másnap pedig már az iskolában kell teljesítenie.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Basel kameruni születésű csatára, Breel Embolo hatalmas tehetségnek van kikiáltva, amit eddig alá is támasztott a remek teljesítményével. A svájci csapat vezetőedzője, Paulo Sousa is elismerően nyilatkozik róla.

– Nagyon tehetséges srác, imádok mindent, amit csinál. – mondta a portugál tréner a Daily Mail-nek.

A szurkolók szemében is hamar közönségkedvenc lett. Egy hónapja a Ludogorets elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen megszerezte élete első találatát a sorozatban. A svájci bajnokságban is jól termel, az idei szezonban, tizenegy találkozón öt gólnál jár.

Érdekes, hogy a baseli klub elmondta, a fiatal tehetséget a Bajnokok Ligája mérkőzései miatt egy pár napra ki kellett kérni az iskolából. A Ludogorets elleni mérkőzés után, másnap nyolckor már a tanórán ült. Ez a keddi Liverpool elleni találkozót megelőzően sem történt másként. Az Anfielden kezdőként lépett pályára, de ezúttal gólt nem szerzett.

Mondani sem kell, hogy Európa minden topcsapata sorban áll a tehetséges Emboloért, de nem lesz olyan egyszerű dolguk, ugyanis a Basel új szerződést íratott vele alá.

A kameruni születésű csatár hat éves korában költözött a családjával Svájcba és a svájci utánpótlás-válogatottat erősíti. Érdekes, hogy Samuel Eto’o szerette volna, ha inkább a kameruni válogatottban szerepel, de úgy tűnik, erről lecsúszni látszik az afrikai ország.

https://www.youtube.com/watch?v=fp118-rd4FQ

Olvasói sztorik