Nemzetközi foci

Claudio Ranieri távozik

Az olasz szakember már kedden sem irányítja a Feröertől vereséget szenvedő görög válogatottat.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

FRISS:

Kosztasz Canasz, az U21-es válogatott trénere irányítja kedden a szerbek elleni barátságos mérkőzésen a görög labdarúgócsapatot, amelynek szövetségi kapitányát, Claudio Ranierit szombaton menesztették posztjáról.
Megosztás:

A krétai találkozón még az olasz edző ült volna a kispadon, de a szövetség végül úgy döntött, hogy már nem tart igényt szolgálataira. Sajtóértesülések szerint a sportág vezetősége azért módosított korábbi álláspontján, mert a szurkolói elégedetlenség látványos megnyilvánulásától tartott.

Ranierinek a feröeriektől pénteken elszenvedett kínos, 1-0-s hazai kudarc után köszönték meg eddigi munkáját. A 63 éves olasz szakember júliusban vette át a brazíliai világbajnokságon nyolcaddöntős együttes irányítását. Csapata az Eb-selejtezők során eddig mindössze egy pontot szerzett, négy találkozójából hármat elvesztett, ezzel az F-csoport utolsó helyén áll.

A hatosban harmadik magyar válogatott éppen a görögökkel játssza majd következő mérkőzését a kvalifikációs sorozatban, március 29-én fogadja őket.

A görög szövetség csak átmenetileg számít a 47 esztendős Canasz közreműködésére, hosszú távra új szövetségi kapitányt keres.

Korábban írtuk:

Kedden lesz utoljára a görög labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya Claudio Ranieri. Az olasz szakvezető a Feröer-szigetektől elszenvedett Eb-selejtező után megegyezett a távozásról a görög futballszövetség elnökével, így a most következő, Szerbia elleni felkészülési mérkőzésen irányítja utoljára a csapatot. A 63 éves szakember a világbajnokságot követően vette át a görögöket, az eddigi négy találkozó azonban nagyon rosszul sikerült, csupán egy pontot szerzett a magyarokkal egy csoportban lévő válogatott. A tréner szerződése 1,6 millió eurós kártérítést garantált arra az esetre, ha nem tölti ki idejét, de görög sajtóértesülések szerint Ranieri beleegyezett, hogy ne a teljes összeget kapja meg. Görögország a következő tétmérkőzését 2015 márciusában játssza Magyarország ellen.

Olvasói sztorik