Nemzetközi foci

Lengyel és ír erőpróba előtt a világbajnok

Németország előbb a lengyelekhez utazik, C. Ronaldóék a dánok ellen javíthatnak.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A világbajnok német válogatott Lengyelországban, majd hazai pályán Írország ellen lép pályára, s különösen első meccsén nem számíthat könnyű sikerre a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság selejtezősorozatának októberi körében.

A németek a sorozatot a vártnál nehezebb sikerrel nyitották, a skótokkal ugyanis hazai pályán nagyon meg kellett szenvedniük Joachim Löw tanítványainak, akik 2-1-es győzelmet arattak. Második meccsükön, szombaton a lengyelek vendégeként, ahogy a skótok ellen is, egyértelmű favoritként futhatnak ki a pályára, ám elképzelhető, hogy az egy hónapja Gibraltárt kiütő (7-0) hazaiak meg tudják nehezíteni a világbajnokság óta kissé átalakult német együttes dolgát.

A német csapat a szombati idegenbeli meccse után kedden Gelsenkirchenben fogadja az ír válogatottat, mely a grúzok elleni 2-1-es győzelemmel kezdte a kvalifikációs harcot, ám Németországban már az is bravúrnak számítana, ha meg tudnák szorongatni vendéglátóikat.

A legutóbbi két Eb győztese, a spanyol válogatott szeptemberben a macedónok elleni 5-1-es győzelemmel “hangolódott rá” a sorozatra, s ezúttal csütörtökön Szlovákiában, vasárnap pedig Luxemburgban kell pályára lépnie. Vicente del Bosque együttese számára előzetesen egyik csapat sem jelenthet gondot, a szlovákok ugyanakkor az első fordulóban Ukrajna 1-0-ás legyőzésekor bizonyították, hogy nincs rossz együttesük.

A sorozatot több csoportfavoritnak számító gárda is nagyon rosszul kezdte: a világbajnoki harmadik hollandok, a vb-nyolcaddöntős svájciak, illetve a portugálok is vereséget szenvedtek, s most mindenképpen javítaniuk kell.

A holland csapat pénteken és hétfőn is játszik, előbb Kazahsztánt fogadja, majd Izlandra utazik, s komoly meglepetést keltene ha hat pontnál kevesebbet szerezne meg a két találkozón. A vb óta Guus Hiddink irányításával készülő németalföldieket ugyanakkor óvatosságra intheti, hogy Izland első meccsén nagyon simán, 3-0-ra legyőzte a török válogatottat.

Svájc és Portugália egyaránt egy-egy tétmeccset játszik, ám mindkettőre nagyon komoly feladat vár. Előbbi együttes – mely szeptemberben Angliától kapott ki – csütörtökön Szlovéniában szerepel, míg a portugálok kedden Dániában játszanak. A forduló szenzációját szolgáltatta a portugál csapat egy hónapja, amikor kikapott Albániától, a koppenhágai túra pedig előzetesen mindenképpen nehezebb találkozónak ígérkezik, ugyanakkor óriási lökést adhat az együttesnek, hogy Cristiano Ronaldo visszatér a válogatotthoz szezon eleji sérülése után.

A program:

csütörtök:

C csoport:

Fehéroroszország-Ukrajna, Boriszov 20.45

Macedónia-Luxemburg, Szkopje 20.45

Szlovákia-Spanyolország, Zsolna 20.45

E csoport:

Anglia-San Marino, London 20.45

Litvánia-Észtország, Vilnius 20.45

Szlovénia-Svájc, Maribor 20.45

G csoport:

Liechtenstein-Montenegró, Vaduz 20.45

Moldova-Ausztria, Chisinau 20.45

Svédország-Oroszország, Solna 20.45

péntek:

A csoport:

Lettország-Izland, Riga 20.45

Hollandia-Kazahsztán, Amsterdam 20.45

Törökország-Csehország, Isztambul 20.45

B csoport:

Belgium-Andorra, Brüsszel 20.45

Ciprus-Izrael, Nicosia 20.45

Wales – Bosznia-Hercegovina, Cardiff 20.45

H csoport:

Bulgária-Horvátország, Szófia 20.45

Olaszország-Azerbajdzsán, Palermo 20.45

Málta-Norvégia, Ta’Qali 20.45

szombat:

D csoport:

Írország-Gibraltár, Dublin 18.00

Skócia-Grúzia, Glasgow 18.00

Lengyelország-Németország, Varsó 20.45

I csoport:

Örményország-Szerbia, Jereván 18.00

Albánia-Dánia, Elbassan 20.45

F csoport:

Románia-MAGYARORSZÁG, Bukarest 18.00

Finnország-Görögország, Helsinki 20.45

Észak-Írország – Feröer-szigetek, Belfast 20.45

vasárnap:

C csoport:

Ukrajna-Macedónia, Lviv 18.00

Fehéroroszország-Szlovákia, Boriszov 20.45

Luxemburg-Spanyolország, Luxembourg 20.45

E csoport:

Észtország-Anglia, Tallinn 18.00

Litvánia-Szlovénia, Vilnius 20.45

G csoport:

Ausztria-Montenegró, Bécs 18.00

Oroszország-Moldova, Moszkva 18.00

Svédország-Liechtenstein, Solna 20.45

hétfő:

A csoport:

Kazahsztán-Csehország, Asztana 18.00

Izland-Hollandia, Reykjavik 20.45

Lettország-Törökország, Riga 20.45

B csoport:

Andorra-Izrael, Andorra la Vella 20.45

Bosznia-Hercegovina – Belgium, Zenica 20.45

Wales-Ciprus, Cardiff 20.45

H csoport:

Horvátország-Azerbajdzsán, Eszék 20.45

Málta-Olaszország, Ta’Qali 20.45

Norvégia-Bulgária, Oslo 20.45

kedd:

D csoport:

Németország-Írország, Gelsenkirchen 20.45

Lengyelország-Skócia, Varsó 20.45

Gibraltár-Grúzia, Faro-Loule (Portugália) 20.45

E csoport:

San Marino-Svájc, Serravalle 20.45

F csoport:

Feröer-szigetek – MAGYARORSZÁG, Tórshavn 20.45

Finnország-Románia, Helsinki 20.45

Görögörszág- – Észak-Írország, Athén 20.45

I csoport:

Dánia-Portugália, Koppenhága 20.45

Szerbia-Albánia, Belgrád 20.45

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik