Nemzetközi foci

Két testőr Afrikában

Az egyiptomi Alassiouty SC vezetőedzője, Gálhidi György a feljutás után visszatér a csapatához, amely komoly erősítésre szorul.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Gálhidi György tavaly nyáron szerződött Egyiptomba, és a másodosztályban újonc Alassiouty SC vezetőedzője lett. Volt kockázat a dologban, hiszen akkoriban még polgárháborús állapotok jellemezték az országot, de később normalizálódott a helyzet. Csapata remekül szerepelt az alapszakaszban, majd a rájátszásban megkoronázta a bravúros idényt, és feljutott az élvonalba. A magyar tréner munkásságát olykor fegyverropogás kísérte, de nem kell rosszra gondolni: arrafelé így ünneplik a sikereket.

A szezon végén még nem volt biztos, hogy Gálhidi folytathatja a megkezdett munkát az észak-afrikai klubnál, de a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, hogy a tárgyalások sikerrel jártak, ezért csütörtökön már utazik is vissza.

– Volt egy hét bizonytalanság a tárgyalás után, mert ragaszkodtam hozzá, hogy Huszák Gézával menjek vissza, hiszen hatékonyabbak vagyunk együtt. Tíz hónapot egyedül csináltam, és az elnök ötlete volt, hogy érkezzen egy erőnléti edző. Nagyon jó ötlet volt, Géza pedig az erőnléti edző és a másodedző feladatait is el tudja látni – mesélte Gálhidi György.

Az egyiptomi csapat tavalyi kerete meglehetősen fiatal és rutintalan volt, ezért komoly erősítések szükségesek, ha benn akarnak maradni a legjobbak között.

– Nagyon nagy különbség van az első- és a másodosztály között. Eredetileg augusztus elsején utaztam volna vissza, azért megyek hamarabb, mert tesztelünk játékosokat, akik korábban az élvonalban játszottak. Már van öt–hat-hét ember, akiket biztosan leigazolunk, közülük három-négy rendelkezik első osztályú múlttal. Fiatal és rutintalan volt a tavalyi keret, nagyon fontos lesz, hogy milyen mértékben tudunk erősíteni. Az biztos, hogy még komolyabb munkát kell végeznünk mint tavaly.

Ami a közelgő felkészülést illeti: komoly munka vár a játékosokra, hiszen az edzések számát és intenzitását is növelni kell, illetve a munka minősége is módosul némileg.

– Szinte mindenen változtatnunk kell egy kicsit. Tavaly nem is volt klasszikus alapozás, annyira bizonytalan volt a kezdés. Nagyon labdacentrikus felkészülést csináltunk, ami egyáltalán nem baj, sőt a pályán visszaköszönt, de most több futás és sok gyorsasági munka szerepel majd a programban. Mentálisan is fejlődniük kell a játékosoknak, mert az edzőmérkőzéseken is probléma, hogy túlságosan tisztelik az ellenfelet. Az ez a bajnokságban is így lesz, akkor halálra vagyunk ítélve.

Gálhidi György rendszerint szóvá teszi, hogy idehaza nincs lehetősége hosszú távú munkát végeznie, kiszámítható körülmények között. Úgy tűnik, ezek a feltételek odakint sem adottak…

– Az is bravúr lesz, ha kitöltjük a szerződésünket! Úgy érzem, nem lesz jelentősen megerősítve a keret, ezért nagyon sok múlik a szakmai munkán, több mint az előző szezonban. A szerződésünkben is szerepel a szakítás lehetősége, ha több héten keresztül kiesőhelyen áll a csapat. Persze, nem ezzel törődöm, mert bízom magunkban. Vietnamban előfordult, hogy feljutottam egy csapattal, huszonegy forduló után az elsők voltunk, aztán az utolsó öt mérkőzésünkön csak egy pontot szereztünk, nem is hosszabbítottak velem… De ha ugyanezt elérnénk, az már nagy siker lenne.

Végül arra voltunk kíváncsiak, vajon miért nem volt komolyabb visszhangja honfitársunk külföldi sikerének, hiszen nincs eleresztve mostanság hasonló eredményekkel a magyar edzői kar…

– Egyrészt talán a világbajnokság miatt, hiszen minden figyelem arra irányult, és éppen akkor jöttem haza, amikor a brazíliai torna zajlott. Az újságokban sem volt terjedelem, és én sem forszíroztam – mondta végül Gálhidi György, aki azt is elárulta, egyiptomi sikere ellenére itthonról és külföldről sem keresték edzőnek…

Olvasói sztorik