Nemzetközi foci

Katarban cáfolják Xavi megkeresését

Az Al Sadd hivatalos honlapján cáfolta, hogy ajánlatot tettek volna a spanyol karmesterért.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A katari Al Sadd, amely az előző idényben többek közt Raúl Gonzálezt is foglalkoztatta, hivatalos honlapján cáfolta azon értesüléseket, melyek szerint ajánlatot tettek volna Xaviért, az FC Barcelona és a világbajnokságra készülő spanyol válogatott középpályásáért.

“Helytelen és irreális az állítás, mely szerint ajánlatot tettünk volna a Barcelona játékosáért, Xaviért” – áll a közleményben.

A 34 éves középpályás 13 profi idényt húzott le eddig a katalánoknál és több mint hétszáz mérkőzésen lépett pályára a klub színeiben. Egyúttal 22 elhódított trófeájával a gránátvörös-kékek valaha volt legeredményesebb játékosa is.

Xavi jelenlegi szerződése 2016-ig szól a Barcánál, ám korábban több amerikai és közel-keleti klub érdeklődéséről is lehetett hallani vele kapcsolatban.

Az Al Sadd lehetséges érdeklődéséről a Catalunya Radio számolt be.

Olvasói sztorik