Nemzetközi foci

Világbajnok edzőt akart a MU

Vicente del Bosque volt az első számú kiszemelt David Moyes helyére.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!
A spanyol AS értesülései szerint nem kisebb nevet, mint a spanyol válogatott világ- és Európa-bajnok edzőjét, Vicente del Bosquét szerette volna szerződtetni a Manchester United David Moyes áprilisi menesztését követően.

A lap úgy tudja, a MU vezetősége évi 10 millió fontos fizetést sem sajnált volna a 63 éves szakembertől, aki azonban hamar visszautasította az angolok megkeresését, még csak komolyabb tárgyalásokra sem került sor.

Del Bosque 2008 óta irányítja a spanyol nemzeti csapatot, amellyel a 2010-es dél-afrikai vb-n, és a 2013-es lengyel-ukrán közös rendezésű Eb-n is a csúcsra ért. Eredetileg a brazíliai világbajnokságot követően lejáró szerződését 2016 nyaráig meghosszabbította a közelmúltban, így a MU mellett más csapatnak sincs reális esélye a megszerzésére.

Mint azóta már hivatalossá vált, Del Bosque helyett a holland szövetségi kapitányi posztról távozó Louis van Gaal lesz a “Vörös Ördögök” menedzsere a következő szezontól.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik