Nemzetközi foci

Fabianski elhagyja az Arsenalt

Német és angol élcsapatok is élénken érdeklődnek a kapus iránt.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Lukasz Fabianski úgy tűnik, valóban elhagyja az Arsenalt, ahogy azt korábban már említette. A kapust még egy hónapig köti a szerződése az Ágyúsokhoz és Arsene Wenger is ragaszkodna hozzá, azonban ő a klub végső ajánlatára is nemet mondott – derül ki a goal.com beszámolójából.
A 29 éves hálóőr tehát meghozta a döntést és nem szeretne versenybe szállni honfitársával, Wojciech Szczesnyvel az első számú kapus címért a következő szezonban. Helyette új kihívásokra vágyik és az sem kizárt, hogy ezt Anglián kívül találja majd meg.
Jelenleg a Schalke és a Borussia Dortmund áll versenyben egymással, de úgy hírlik, több PL-csapat is szívesen soraiban tudná Fabianskit, aki hét év után hagyja el az Arsenalt. A kapus ingyen igazolhatóvá válik, így vonzó célpont lehet több edző számára is.
Fabianski az Arsenal FA-kupa győzelme után a következőket mondta: „Talán ez volt az utolsó mérkőzésem a csapat színeiben. Nem tudom, mit mondhatnék, de ha ez az itteni karrierem vége, akkor jobban nem is fejeződhetett volna be.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.