Nemzetközi foci

Luis Enrique a Barcelona új edzője

A 44 éves szakember kétéves szerződést kötött korábbi klubjával, ahol Tata Martinót váltja.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Hivatalosan is bejelentették az idény végén közös megegyezéssel távozó Tata Martino utódját az FC Barcelonánál hétfő este. A klub új vezetőedzője nyártól az a Luis Enrique lesz, aki korábban 1996 és 2004 között játékosként, majd 2008-tól az Barcelona B edzőjeként is segítette a klubot.

A 44 éves szakvezető a hétvégén véget ért szezonban a Celta Vigót irányította, amellyel kisebb meglepetésre az előkelő 9. helyet szerezte meg.

Enrique játékosként 300 mérkőzésen 109 gólt szerzett a gránátvörös-kékeknél. Úgy lehetett közönségkedvenc és csapatkapitány az együttesnél, hogy anno a legnagyobb rivális Real Madridtól igazolták le.

A B-csapatot 2008 és 2011 közt irányította. Vezetésével jutott fel a csapat a másodosztályba. Ezt követően az AS Romát is trenírozta, ám ott nem tudott sikereket elérni, egy idényt sem húzott ki a klub élén.

Megállapodása 2016 nyaráig szól a klub élén. Lapértesülések szerint elképzelhető, hogy szakmai stábjában a szezon végén szerződést bontó klubikon, Puyol is helyet kap majd.


FRISSÍTÉS: Az új edző mellett új kapusát is megnevezte a katalán klub. Hogy ki lett a távozó Valdés utódja? Klikk!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik