Nemzetközi foci

Xavitól várják a megváltást

Rangadó
Rangadó

2014. 05. 12. 10:09

Az idei, gyenge szezon után, 34 évesen még várhat egy nagy klubváltás a katalán legendára...

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Xavi a Manchester Cityhez igazolhat – írja katalán forrásokra hivatkozva a Daily Star.

Az angol lap információi szerint a 34 esztendős középpályás az idei, a korábbiaknál jóval szerényebbre sikerült idényt követően közel került ahhoz, hogy búcsút intsen a gránátvörös-kékeknek.

Ugyan korábban arról lehetett hallani, hogy amerikai és katari kérőit is kikosarazta Xavi, remélve, hogy kitöltheti 2016 nyaráig szóló szerződését, és így nevelőegyesületétől vonulhat vissza, a City ajánlata megingathatja hűségében.

A klub két képviselője, Ferran Soriano és Txiki Begiristain ráadásul remekül ismeri a középpályást, ami szintén sokat számíthat az esetleges megegyezésnél.

A manchesteriek állítólag heti 150 ezer fontos fizetést sem sajnálnának a világ- és Európa-bajnok karmestertől, aki így pályafutása során első ízben hagyhatná el Barcelonát és állhatna légiósnak.

Igaz, amennyiben a City a financiális fair play megszegése miatt valóban 50 millió fontos büntetést kényszerül kiperkálni az UEFA számára, úgy könnyen kútba eshet a veterán klasszis szerződtetése…

Ebben az esetben a Manchester United és az Arsenal is kész akcióba lendülni Xavi kegyeiért – teszi hozzá a Daily Star.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

VILLAR PEROSA, ITALY - AUGUST 12:  Cristiano Ronaldo of Juventus celebrates after scoring the opening goal during the Pre-Season Friendly match between Juventus and Juventus U19 on August 12, 2018 in Villar Perosa, Italy.  (Photo by Marco Luzzani/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.