Nemzetközi foci

Mezei szurkoló váltotta a Spurs menedzserét

Tim Sherwood a zárómérkőzés utolsó perceire adta át helyét az egyik folyton kritikus fanatikusnak.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!
“A foci a szurkolókról szól és néha egy-egy baráti zrikának igenis helye van” – nyilatkozta a nem épp hétköznapi véget ért Aston Villa elleni bajnokit követően Tim Sherwood, a Tottenham menedzsere.

A vezetőedző 3-0-s vezetésnél, a 89. percben döntött úgy, hogy átadja helyét a kispadon egy szurkolónak, akit a lelátóról hívott le maga mellé, ráadta jellegzetes mellényét, majd leültette a kispadra.

“Meccsről meccsre mindig itt van, kiabál, mint egy igazi futballmenedzser, tedd ezt, tedd azt, mondja fentről. Megérdemelte a lehetőséget, hogy néhány percre átérezhesse, milyen is igazi trénernek lenni a Premier League-ben – mondta a Tottenham éléről vélhetően nyáron távozó szakember.

Sherwood idény közben vette át a végül hatodik helyen záró Tottenham irányítását André Villas-Boas-tól, ám kinevezése csak a szezon végéig szólt.
Igaz, vélhetően az örök életre szóló élménnyel gazdagodó szurkoló sem ül már vissza a Spurs kispadjára, amelyre a legfrissebb hírek szerint a Napolit irányító Rafa Benítez lehet az egyik fő esélyes….

Olvasói sztorik