Nemzetközi foci

Mourinho lett volna a méltó örökös?

Hosszú ideig tartotta magát a pletyka, mely szerint Sir Alex Ferguson visszavonulását követően a portugál lesz a United edzője. Nem lett.

Látványosan elásták a csatabárdot. Míg a kétezres évek közepe rendre Mourinho és Ferguson nyilatkozatháborújától, pszichológiai hadviselésétől volt hangos Angliában, addig az utóbbi évekre tökéletesen megbékéltek. Persze ehhez az is kellett, hogy a portugál ideiglenesen búcsút intsen a szigetországnak.
“Kik vagyunk mi, hogy megkérdőjelezzük Ferguson döntéseit? A sajtó senki ehhez és én magam is senki vagyok. Amit az elmúlt 25 évben tett a Manchesternél az szenzációs” – nyilatkozta Mourinho 2013 tavaszán, miután akkori csapatával, a Real Madriddal kiejtette a Bajnokok Ligájából a Unitedot.
A nemzetközi sajtóban rögtön látni vélték a mögöttes tartalmat. A portugál, aki sosem csinált titkot abból, hogy szívesen átvenné egy nap Ferguson örökségét, a visszavonuló “öreg” mellett megkezdte a hadműveletet a szurkolók megnyerésére. Eljött az idő, hogy visszatérjen Angliába és leüljön az úgy áhított kispadra.
Ebből aztán nem lett semmi, pedig angol lapértesülések szerint a MU vezetősége is hajlott a döntés felé. A BBC korábbi írása szerint az egész ötlet pont Sir Alex szavai miatt hasalt el. A veterán menedzser nagyon hitt honfitársában, David Moyesban, aki véleménye szerint különleges munkát végzett az Evertonnál 11 éven át.
És valóban, csakhogy a United élén eltöltött 11 hónapja bebizonyította, nagyon, de nagyon más dolog egy jó középcsapatot és egy a bajnoki címre hajtó együttest vezetni.
Mourinhónak pedig bőséggel kijutott a rutinból ez utóbbi helyzetre.
A döntés azonban megszületett, a MU vezetősége óriási bizalommal fordult Moyes felé, aki szinte teljesen szabad kezet kapott hat(!) évre szóló szerződése mellé.
Mourinho pedig a biztosat lépte meg, miután nem volt maradása Madridban, visszatért arra a kispadra, ahol a legszívesebben ült karrierje során. Londonba, a Stamford Bridge-re.
A történet folytatását már mind ismerjük.
A Chelsea BL-elődöntős és öt pont hátrányban harmadik. A United minden sorozatból kihullott, és 19 év után először biztosan lemarad a Bajnokok Ligájáról, de könnyen lehet még az Európaligáról is.

Olvasói sztorik