Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A Barcelona fellebbez a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség azon döntése ellen, amellyel két átigazolási időszakra, azaz egy évre kizárta a katalán klubot a hazai és nemzetközi átigazolásokból, miután a gránátvörös-kékek megsértették a fiatalkorúak szerződtetésére vonatkozó szabályokat – adta hírül az MTI.
„A klub fellebbez a FIFA-nál, és ha szükséges, a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordul jogorvoslatért” – olvasható az egyesület szerda esti közleményében.
Ahogy arról beszámoltunk, a FIFA TMS rendszerében 2009 és 2013 között több szabálytalannak tűnő transzfert is találtak. A szövetség ezt követően kezdett vizsgálatba, mely során kiderült, több külföldről érkező fiatal játékos átigazolását és átigazolási regisztrációját is hibásan kezelte a katalán klub.
A határozat értelmében a Barcelona a 2014-es nyári, illetve a 2015-ös téli átigazolási időszakban egyetlen játékost sem szerződtethet. Emellett 450 ezer svájci frankos bírság megfizetésére kötelezték. A klub 90 napot kapott arra, hogy rendbe tegye és tisztázza a visszás szerződéseket, különben a nemzetközi szövetség újabb szankciókat léptethet életbe.
A spanyol szövetséget további 500 ezer frankos büntetésben részesítette a FIFA, illetve felszólította, hogy egy éven belül hozza szinkronba a nemzetközi szabályozással a sajátját.