Nemzetközi foci

A Barca bejelentette Halilovic érkezését

Rangadó
Rangadó

2014. 03. 27. 13:23

A 17 esztendős horvát tehetség 2,2 millió euróért csatlakozik és öt évre írt alá.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Amint azt már hosszú ideje sejteni lehetett az FC Barcelonánál folytatja pályafutását Alen Halilovic a Dinamo Zagreb 17 esztendős középpályása – minderről a katalán klub hivatalos honlapja számolt be. A gránátvörös-kékek 2,2 millió eurót fizettek ki a horvát labdarúgó játékjogáért, ám a Dinamo ennél jóval többet is kaphat, ha Halilovic bemutatkozik a spanyol élvonalban.

“Nehéz szavakat találni arra, amit most érzek” – nyilatkozta a középpályás. “Nagy-nagy köszönet a Dinamónak, amely mindig is az első szerelem marad számomra és ahol elkezdhettem valóra váltani az álmaimat. Köszönet minden edzőnek a Dinamo akadémiáján és mindenkinek, aki szurkolt nekem!”

“Természetesen a Barcelonához igazolni valami egészen különleges érzés. Ezaz a klub, amit gyerek korom óta imádok és igazi megtiszteltetés számomra, hogy lehetőségem lesz náluk játszani” – tette hozzá Halilovic.

A 17 esztendős középpályásra azonban komoly feladatok várnak a nyári klubváltásig.
“Mindenek előtt duplázni akarok a Dinamóval az idei szezonban, ezt követően koncentrálhatok majd magamra és az új csapatomra” – tekintett a jövőbe Alen Halilovic.

A játékos ötéves szerződést kötött a Barcelonával, ahol egyelőre még a tartalék csapat keretében jut majd szóhoz.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Brazil's coach Tite looks on during the Russia 2018 World Cup Group E football match between Brazil and Switzerland at the Rostov Arena in Rostov-On-Don on June 17, 2018. / AFP PHOTO / JOE KLAMAR / RESTRICTED TO EDITORIAL USE - NO MOBILE PUSH ALERTS/DOWNLOADS
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.