Nemzetközi foci

United: Nike helyett Umbro mezek?

A Manchesterben alapított sportszergyártó évi 70 millió fontos ajánlattal ígért rá az amerikaiakra.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az Umbro is ringbe száll azért, hogy 2015-től a Manchester United mezszponzora lehessen – számolt be az Independent. A manchesteri alapítású sportszergyártó állítólag évi 70 millió fontot is megadna azért, hogy a “Vörös Ördögök” mezgyártója lehessen azt követően, hogy a Nike-val kötött jelenlegi kontraktus kifut.

A korábbi információk arról szóltak, a United szinte mindenben megállapodott Nike illetékeseivel, így hamarosan gigantikus, 600 millió fontos megállapodást köt majd az amerikai céggel. A “pipások” tíz évre, szezononként 60 millió fontért szerződtek volna újra a patinás angol klubbal.

Érdekesség, hogy a Nike nem egészen másfél éve adta el az Iconix Brand Groupnak az Umbrót, amely korábban öt éven keresztül az amerikai cég irányítása alatt működött.

A cikk szerint a MU és az Umbro képviselői már három tárgyaláson vannak túl, találkoztak Manchesterben és New Yorkban is – ahol az Iconix székel. Az Umbro vezetői mellett szól a rendkívül sikeres közös múlt is, mivel a sportszergyártó szereléseiben 1945 és 1975, illetve 1992 és 2002 között 18 rangos trófeát hódított el a United.
Az 1968-as BEK-győzelmet és az 1999-es triplázást is az Umbro mezeiben érték el a “Vörös Ördögök”.

Az Adidas, a Puma, a Warrior és a japán Uniqlo is azon dolgozik, hogy a Manchester United mezszponzora lehessen – teszi hozzá az Independent.

Olvasói sztorik