Nemzetközi foci

Ramos: „A Barca már nem félelmetes”

A Real védője szerint a Barca elvesztette azt, amiért eddig tartottak tőle az ellenfelek.

Ne maradj le a topligák friss híreiről! Eredmények, nyilatkozatok, átigazolási pletykák! Klikk és like a Facebookon!

Sergio Ramos az El Clásico előtt az AS-nek tett nyilatkozatában arról beszélt, hogy szerinte a csapatok többsége már nem tart úgy a Barcelonától, mint korábban.
Tény, hogy a gránátvörös-kékek idén többször is csalódást keltettek a szurkolókban, ilyenek voltak például a Valladolid és a Real Sociedad elleni vereségek vagy éppen a megváltozott játékstílus Gerardo Martino irányítása alatt.
A spanyol válogatott játékos szerint nagyon éretlen és hozzá nem értő dolog azt mondani, hogy a katalánok krízist élnek át, hiszen még három trófeáért is harcban vannak, de állítja, az az összetevő, amely a korábbi félelmet keltette az ellenfelekben, elveszett.
„Sokan krízisről beszélnek a Barcelonánál, de ez butaság. Állnak a kupában, a BL-negyeddöntőben és a bajnokságban is aranyért küzdenek” – kezdte Ramos.
„Ami megváltozott a Barcánál, az a félelem, amit eddig éreztünk. Nagy ugrás lenne számunkra, ha most nyernénk ellenük. Az El Clásico más. Ez egy globális és történelmi összecsapás.”
A Real idén csodálatos sorozatot produkál, harminc meccse veretlenek, éppen a Barcától kaptak ki legutóbb még ősszel.
„Jó formában vagyok és remélem, hogy maradok is a szezon végéig. Az idény elején kevesebb ötletünk volt, nem volt tiszta az elképzelés. Most a Real Madrid megtalálta a stabilitást és nagyon jó szinten vagyunk minden téren, remélem, sikerül ezt megtartanunk.”
Ramos nem feledkezett meg az edző dicséréséről sem.
„Számunkra hatalmas öröm, hogy Ancelotti az edzőnk, mert ő is játékos volt és ismeri ezt az érzést. Sok olyan menedzser van, akiknek nem volt szerencséje megtapasztalni, hogy milyen a pályán. Bár csendesnek tűnik, igazán tekintélyt parancsoló személy.”
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Olvasói sztorik