Nemzetközi foci

Sir Alex is gratulált Wenger millenniumához

Sir Alex Ferguson közleményben gratulált kollégájának, Arsene Wengernek ahhoz, hogy szombaton ezredik alkalommal irányítja majd az Arsenal labdarúgócsapatát.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

“Én is elértem ezt egy másik klubnál, s nem tudom eléggé kihangsúlyozni, mennyi elhivatottság, áldozat és rugalmasság kell mindehhez, épp ezért legnagyobb csodálatomat fejezem ki” – írta Ferguson Wengernek, akivel korábban feszült volt a viszonya, ám ma már barátként tekintenek egymásra.

A skót szakember 26 évig irányította a Manchester Unitedet, amivel csúcstartónak számít Angliában, s 17 éven át folyt a rivalizálás a két tréner között.
“Az évek során számos fantasztikus csatát vívtunk egymással, s mondhatjuk, hogy együtt éltünk túl sok mindent, s tiszteltük a másik erőfeszítéseit, amiket a jó futballért tettünk” – áll a közleményben, melyben azt is elárulta az MU legendás edzője, hogy mindig is szerette Wenger Arsenaljának játékát nézni.
A francia Wenger, aki a jubileum alkalmából pénteken egy aranyágyút kapott klubjától, igazi rangadón ünnepelhet, miután szombaton délután együttese az éllovas Chelsea-hez látogat.

Olvasói sztorik