Nemzetközi foci

„A Real-győzelem a reális”

Hajdu Attila azt jósolja, hogy a Bayern München és a Real Madrid játssza az idei döntőt Lisszabonban.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Pénteken az UEFA központjában megtartották a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének sorsolását. A sorozat legnagyobb esélyesei egyelőre elkerülték egymást, de így is pikáns összecsapások lesznek a legjobb négy közé vezető úton. A Manchester United – Bayern München 1999 után már klasszikusnak számít. A Real Madrid visszavághat a Borussia Dortmundnak az egy évvel ezelőtti, elődöntőbeli kiesésért. A milliárdos klubok csatáját a Paris Saint-Germain – Chelsea mérkőzés jelenti majd. Míg a Barcelona spanyol rangadót játszik az Atletcio Madrid ellen.

A Rangadó.hu megkeresésére a Sport Televízió Fieszta című műsorának szakkommentátora, Hajdu Attila értékelte a párosításokat, és elmondta, hogy Real– Bayern döntőnek örülne a lisszaboni fináléban.

Manchester United – Bayern München

– Az angolok az Olympiakosz bravúros legyőzése után megfogalmazták, hogy szeretnék megnyerni a Bajnokok Ligáját. A sorsolásnál nem volt szerencséjük, mert a végső győzelem egyik legnagyobb esélyesét húzták. Úgy gondolom, hogy a United fog búcsúzni a két mérkőzés után – kezdte Hajdu Attila.

Paris Saint-Germain – Chelsea

– Most végignéztem a stúdióban a Chelsea–Galatasaray meccset, és az utolsó élményem elég pozitív az angol csapattal kapcsolatban. A londoni együttesnek volt egy-két gyengébb mérkőzése az utóbbi időben, ennek ellenére azt mondom, hogy nagyon egyben van Mourinho gárdája. A PSG magabiztosan vezeti a francia bajnokságot, és meggyőző teljesítményt nyújt. Ez a párizsi csapat jobb, mint amelyik tavaly a Barcelona ellen búcsúzni kényszerült. Ezt viszont a Chelsea-ről is el kell mondani, hiszen tavaly ők voltak az első csapat, amely címvédőként kiesett már a csoportból. Szerintem két azonos képességű csapat fog összecsapni, és a jól bevált szakzsargon, hogy nüánszok fognak dönteni, az most abszolút ráhúzható erre a mérkőzésre – magyarázta a Ferencváros színeiben egykor a Bajnokok Ligájában is szereplő kapus.

Real Madrid – Borussia Dortmund

– Ha az előző párosításnál a tavalyihoz mértem a két csapatot, akkor azt kell mondanom, hogy a tavalyi évhez képest a Real Madrid mindenképpen erősödött. Egészen elképesztően futballoznak. Mindenki teszi a dolgát és jó játékkal hozzák a meccseket. Ez a sok sztár miatt ritkán volt jellemző a Madridra. Eközben a Dortmund – látva az előző meccset – ha nem is árnyéka önmagának, de nem olyan meggyőző a teljesítménye, mint egy éve. Úgy gondolom, hogy a Real-győzelem a reális.

FC Barcelona – Atlético Madrid

– Amikor az Atletico vitézkedett és vezette a bajnokságot, akkor azt mondtam, hogy ezt a fajta játékszellemet nem fogja tudni végigcsinálni egész évben. Volt is egy kisebb hullámvölgyük, de abból most sikeresen kijöttek. Most megint felfelé ível Diego Simeone csapata, és folyamatosan bizonyítja, hogy nagyon jó. A Barcának a bajnokságban az utóbb két meccsen volt egy egy-nullás veresége és egy hét-nullás győzelme. Megvannak a zseniális játékosok a csapatban, de az bizonyosodott, hogy hullámzó a csapat teljesítménye, és a játékosok nem tudnak olyan magas szinten együttműködni, mint az előző években. Sokkal kiszámíthatatlanabb ez a csapat. Szerintem ez a párharc is azon fog múlni, hogy a Barcelona éppen milyen napot fog ki. Az Atletico Madrid most egyértelműen jobb formában van, de egyénileg lebontva szerényebb képességű játékosok alkotják a madridi keretet. Csapatként viszont ismét nagyon erősek.

Az egykori válogatott hálóőr elmondta, hogy ha a további sorsolás nem keresztezi a két csapat útját, akkor Real Madrid – Bayern München döntőt lát a legvalószínűbb forgatókönyvnek.

– Úgy gondolom, hogy az európai labdarúgás két legjobb csapata a Real Madrid és a Bayern München. Ha minden úgy alakul, akkor ők fogják a döntőt játszani.

Az utóbbi években többször is összejöhetett volna a Barcelona – Real Madrid döntő, de a sors nem akarta, hogy a két óriás összecsapjon a fináléban. Hajdu Attila szereti a spanyol labdarúgást, de egy ilyen párosításnak nem örülne.

– Szuper dolog egy Barcelona – Real Madrid mérkőzés, és talán nem fogható semmihez egy ilyen derbi, de azt nem tartom egészségesnek, ha a Bajnokok Ligája-döntőt két azonos országbeli csapat játssza.

A Ferencváros korábbi kapusának az sem tetszik, hogy a Bajnokok Ligájában olyan csapatok is részt vesznek, amelyek nem nyertek bajnokságot.

– Ennek a versengésnek az elnevezésében benne van a „bajnokok” szó. Számomra sokkal szimpatikusabb lenne, ha csak a bajnokok vennének részt benne, de abban nyilván kevesebb üzlet van. Amikor még annak idején BEK-nek nevezték, akkor is az volt a sajátossága, hogy minden európai nemzet bajnoka összecsapott és találkoztak a különböző futballkultúrák. Ennek szerintem így van igazán sportértéke. Nyilván a kazah bajnokot kevesebben néznék, mint az angol, vagy a spanyol bajnokság harmadik helyezettjét. A kedvenc példám ebben a kérdésben az, amikor a Real Madrid a Bayer Leverkusen ellen játszotta a Bajnokok Ligája döntőt – amikor Zizou kapásból ballal beverte azt a legendás gólt – azon a mérkőzésen, ha a Leverkusen győz, akkor egy olyan csapat nyerte volna a Bajnokok Ligáját, amely soha az életben nem volt bajnok a saját nemzeti bajnokságában. Szerintem ez abszurd – mondta Hajdu Attila a Rangadó.hu megkeresésére.

Olvasói sztorik