Nemzetközi foci

Giggset még nem érdekli a menedzserkedés

A United veterán szélsője cáfolta, hogy esélye lenne átvenni David Moyes helyét a csapat élén.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!
A Manchester United Robin van Persie mesterhármasával 3-0-ra legyőzte hazai pályán az Olympiakoszt, ezzel pedig 3-2-es összesítéssel bejutott a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé.

A mérkőzést megelőzően szárnyra kaptak olyan pletykák is, hogy amennyiben a MU nem tudja kiharcolni a továbbjutást, az a skót menedzser, David Moyes regnálásának végét jelentheti, helyét pedig a játékos-edző, Ryan Giggs veheti át.

A veterán walesi kezdőként lépett pályára a szerda esti találkozón, és végig is játszotta azt. Ezt követően tették fel számára a kérdést, valóban esélyes-e Moyes pozíciójára?

“Én semmit sem tudok erről” – válaszolt Giggs a Sky Italia kamerája előtt. “Ahogy láthatták is ma este, élvezem a játékot, és ez az, amit akarok, folytatni a futballt” – nyilatkozta a 41. életévében járó szélső.

“Ez a szezon nem úgy alakult, ahogy vártuk. Jobban kell játszanunk, valahogy úgy, ahogy ma este tettük” – tette hozzá.

“Három napja kikaptunk itt a Liverpooltól, most hármat rúgtunk és megállítottuk az Olympiakoszt. Ez egy jó este a számunkra. Remélem, fordulópont lesz a szezonunkban” – nyilatkozta Ryan Giggs.

Olvasói sztorik