Nemzetközi foci

De Bruyne ismét a Bundesligában

A belga középpályásért 17 milliót fizetett ki a Wolfsburg.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Megállapodott egymással a Chelsea és a Wolfsburg, így Kevin de Bruyne, a londoniak 22 esztendős középpályása 17 millió euró ellenében tavasztól a “Farkasoknál” folytatja pályafutását.
A játékost két évvel korábban mindössze 7 millióért vásárolta meg a Chelsea, hogy aztán előbb korábbi klubjának, a Genknek adja kölcsön, majd a 2012/13-as idényben a Werder Brement erősítse.
A remekül sikerült Bundesliga-idényt követően több nagy csapat, így a Borussia Dortmund és a Bayer Leverkusen is szívesen látta volna, ám a Stamford Bridge-re júliusban visszatérő José Mourinho nem adta el.
A portugál menedzser kijelentette, számol a fiatal középpályással, aki azonban nem tudott élni a lehetőséggel. Az idény során mindösszesen két PL-mérkőzésen lépett pályára, majd a Swindon Town elleni Ligakupa-mérkőzést követően ideiglenesen a csapat keretéből is száműzték. Mourinho mindezt úgy kommentálta, nem tetszik neki a belga játékos meccseken és edzéseken mutatott hozzáállása, ezért a szankció.
Az elmúlt hónapokban több pletyka is szárnyra kapott De Bruyne távozása kapcsán. Végül a wolfsburgi folytatást jósló hangoknak lett igaza…

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik