NB III

A szurkolók fizették az NB III-as edző büntetését

Az egri drukkerek összefogtak és összegyűjtötték a Vígh Ferencre kiszabott százezer forintot.

Példátlan szurkolói kezdeményezés vezetett sikerre az NB III-as Eger SE-nél, amely vezetőedzője, Vígh Ferenc október végén nyolc mérkőzésre szóló eltiltást és százezer forintos pénzbüntetést kapott – a fegyelmi bizottság  határozata szerint “a játékvezető személyére sértő kifejezést használt, amiért a kispadról elküldték, majd további négy alkalommal ismételten sértő kifejezéseket használt a játékvezető személyére”.

A tréner fellebbezett a súlyos ítélet ellen, ám azt elutasították , a rossz hírt követően azonban hamar jött a jó hír, az egri szurkolók ugyanis összefogtak és összegyűjtötték a büntetés összegét. Hétfő délután a nagymúltú fővárosi klub vezetőedzője is rossz hírt kapott, kirúgták!

Én, jómagam kárenyhítés céljából felajánlottam ötezer forintot, amit további szurkolók követtek! Nem kértem senkit arra, hogy adakozzon! Nem kürtöltem tele a létező összes oldalt azzal a kéréssel, hogy segítsen! Nem könyörögtem, nem rimánkodtam! Csak és kizárólag a saját honlapomon említettem meg azt, és  csak annyit, hogy én adok! Ezek után és ennek ellenére hihetetlen és Egerben példátlan összefogás árán meglett a 100.000 forint! Mindenki aki adott, azt nem kérésre tette, hanem önszántából gondolta úgy, hogy segít! – olvasható az egri szurkolói oldal szerkesztőjének bejegyzése.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik