NB III

Pécsről máris távozhatnak a játékosok, de az edzőt is elengedik

A klub a jövőben nem a feljutásért küzd.

A Pécsi Újság információi szerint csütörtökön délelőtt közölte a vezetőség a PMFC játékosaival, hogy

a jelenlegi feltételek mellett nem újítják meg szerződésüket, aki ezt nem fogadja el, távozhat. A PSN Zrt. hamarosan közleményt ad ki a fejleményekről.

Úgy tűnik, meg kell barátkozniuk a PMFC szurkolóinak azzal a helyzettel, hogy a csapat belátható időn belül nem tud jelentős célokért küzdeni. Nemhogy a feljutás, az NB III-as tagság meghosszabbítása sem ígérkezik egyszerű feladatnak.

Miután az önkormányzat már korábban bejelentette, közvetlenül nem támogatja a PMFC-t, s eldőlt az is, hogy új tulajdonos nem érkezik, az eddigi költségvetés harmadából-negyedéből működhet a továbbiakban a klub.

Ennek megfelelően – a lap információi szerint – csütörtökön délelőtt közölték a játékosokkal, hogy a jelenlegi feltételekkel nem újítják meg június végén lejáró szerződéseiket. Aki akar, elmehet, kereshet magának más csapatot.

Az edző, Márton Gábor szerződése hosszabb távra szól, azonban úgy tudja a Pécsi Újság, neki is felajánlották a távozás lehetőségét.

A csapat elindul a bajnokságban, azonban bizonyos, hogy jóval szerényebb célkitűzéssel, biztos, hogy nem az NB III-as bajnokság megnyerése lesz a cél. A BAMA már arról ír, hogy a következő szezonban a csapat célja a bennmaradás lesz.

 

címlapkép: pmfc.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik