Az első számú együtteshez hasonlóan a Videoton FC második csapata is elkezdte a felkészülést a tavaszi idényre, és több labdarúgót is próbajátékra fogadott – tudatta a klub hivatalos honlapja.
Az egyikőjük Mamby Koita, aki jelenleg a Red Bull Salzburg egyik fiókcsapatának, az FC Lieferingnek a játékosa és legutóbb az SV Grödig gárdájánál szerepelt kölcsönben. A mali futballista pályafutását az egykori világhírű labdarúgó, Frédéric Kanouté egyengeti.
![Mali játékos próbázik a Videotonnál, világklasszis kísérte el Fehérvárra 1](http://rangado.24.hu/app/uploads/sites/23/julius/201801/cikk/326592_groedig_koita_310117_4357d_f_940x529-800x450.jpg)
A Sevilla korábbi klasszisa szerdán és csütörtökön Székesfehérvárra látogatott, a vidi.hu-nak Sóstón, az U19-es csapat Balatonfüred elleni felkészülési találkozója előtt nyilatkozott.
– Mamby remekül játszott az ősz folyamán az SV Grödig gárdájánál és értesültem, hogy az önök klubja figyelemmel kíséri a pályafutását. Felvettük a kapcsolatot és most azért vagyok itt, hogy feltérképezzem az országot, a várost, az infrastruktúrát és természetesen a Videoton FC-t, hogy megfelelő lenne-e a számára – mondta Kanouté.
A teljes interjú itt olvasható.